Belföld
Lázár János: Gyorsítani kell az államot
Szerinte a jelentős bürokrácia az oka annak, hogy miközben a többi visegrádi ország versenyképessége folyamatosan javul, Magyarországon ez a növekedés nem elég dinamikus. Úgy fogalmazott, az állam elhízott, ezért lassú, így lemarad a versenyben. Kifejtette, az államszervezetben a probléma elsősorban „nem lent, hanem fenn van”, felfelé haladva egyre nagyobb és átláthatatlanabb az állam. A legtöbben a központi államigazgatás mintegy kilencven intézményében dolgoznak. „Ma már sokkal inkább úgy tűnhet: nem a minisztériumnak van háttérintézménye, hanem a háttérintézménynek van minisztériuma” – magyarázta Lázár, megerősítve, megszűnnek azok az intézmények, amelyeknek működtetése drága és felesleges. Ezeknek feladatait a jövőben a minisztériumok vagy a kormányhivatalok látják el.
A háttérintézményekkel kapcsolatos döntések az év közepéig megszületnek. Ezután áttekintik a zártkörűen működő állami részvénytársaságokat – részletezte a miniszter. „Nem mi vagyunk az első kormány a rendszerváltás óta, amely a bürokráciacsökkentésről beszél, de mi vagyunk az első, amelyik véghez is viszi” – jelentette ki Lázár, és elmondta, tisztában van vele, hogy hatalmas vitákat fog generálni, de a bürokráciacsökkentés után Magyarországon könnyebb lesz élni és vállalkozni.