Belföld

Lakossági kifakadások Zuglóban

Lemondásra szólította fel volt támogatója Karácsony Gergely polgármestert

„Felháborító, ami ebben a körzetben megy, iszonyatosan koszos, piszkos, nem fejlődik. Önre szavaztam, igaz, de szerintem a régi fideszes polgármester nagyon sokkal, sokkal jobban csinált mindent, mint amit ön most csinál, és az én véleményem szerint, ha a csúcson abbahagyja, az lenne a legjobb” – mondta a csütörtök esti, XIV. kerületi közmeghallgatáson egy volt Karácsony Gergely-támogató.

Karácsony 20161217
Karácsony 2014-ben Gyurcsány Ferenccel is kampányolt (Fotó: Hegedüs Róbert)

Forrásaink szerint a rendezvényen nem volt sok érdeklődő, mintegy negyven kerületi állampolgár lehetett jelen. Úgy tudjuk, nemcsak az általunk idézett Róna utcai lakos kritizálta a zuglói polgármestert, a Párbeszéd politikusa sorra kapta a panaszokat. Legtöbben a hajléktalanok miatt bírálták Zugló első emberét, de sokan felemelték a szavukat amiatt is, hogy a kerület piszkos, nem takarítják a közterületeket.

A közmeghallgatás egy olyan műfaj, ahol az emberek elmondják a véleményüket mindenféle ügyben, amit mi meghallgatunk, és tiszteletben tartunk – mondta lapunknak Karácsony Gergely polgármester. Kifejtette, nem csak a problémákról volt szó a rendezvényen, az általunk hivatkozott felszólalás csak egy volt a sok közül. Azt is megemlítette, hogy a Városliget miatt is elhangzottak bírálatok, de ennek a címzettje nem a zuglói vezetés, hanem a kormány volt. Szerinte minden kerületben így zajlik a közmeghallgatás, nem csak Zuglóban vannak panaszos emberek. „Miért kérdeznek ilyet, Papcsák Ferenc polgármestersége idején nem így zajlott egy ilyen esemény? Szerintem akkor is sok kritika hangozhatott el, de abból nem született önöknél egy újságcikk sem” – védekezett a politikus.