Belföld
L. Simon László: „Lelkileg fel voltam készülve a döntésre”
„Orbán Viktor és a frakció a jövőben is számíthat munkámra”
Lázár János csütörtökön, a Miniszterelnökség munkájáról beszámolva jelentette be, hogy nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét.
Egy a Fejér megyei Kápolnásnyéken rendezett oklevélátadási rendezvény előtt pénteken L. Simon László újságíróknak elmondta: semmit nem tud mondani a felmentéséről, mert hivatalos értesítést nem kapott róla. Lázár János Kormányinfón elmondott szavairól csak az újságokból értesült, ennél többet nem tud, és érdeklődve várja a fejleményeket – tette hozzá.
A politikus hangsúlyozta, hogy országgyűlési képviselőként tovább dolgozik, a Velencei-tó és Székesfehérvár "bőven ad munkát". „Orbán Viktor miniszterelnök és a frakció ahogy eddig is, a jövőben is számíthat munkámra” - fogalmazott.
Munkáját értékelve közölte, hogy öt újabb pályázatot nyújtottak be a Nemzeti kastély- és várprogramban, jelenleg 19 benyújtott pályázat van, a visszamaradt kisvárdai projekt benyújtásával első körben 33 milliárd forintot fognak lekötni. Úgy értékelte, jelenleg ez az egyik legsikeresebb európai uniós program, miközben a budai Vár megújulása is jól halad, az eredmények magukért beszélnek.