Belföld
LMP: Zűrzavaros a fejlesztéspolitika
Szakmai döntések kellenek
Gerstmár Ferenc meglátása szerint a fejlesztéspolitika "hazai működése zűrzavaros, igen gyakran változik a tervezés jogi háttere". A bizonytalanság oka a képviselőjelölt szerint az, hogy a kormány a források felhasználását megalapozó tervekről is politikai érdekei alapján, saját hatáskörben szeretne dönteni.
Gertsmár beszélt arról a módosító indítványcsomagról is, melyet az LMP az idei állami költségvetéshez nyújtott be, s amelynek egy sorában szerepelt a veszprémi belső körgyűrű építésének folytatása a Jutasi és Pápai utak között. A jelölt közölte: a Fidesz a parlamentben leszavazta az ezt tartalmazó indítványcsomagot. Ugyanakkor azt is mondta: a polgármester korábban beszélt arról, hogy bízik abban, hogy a mostani hétéves uniós ciklusba belefér ez a projekt is. "A bizakodás kevés, határozottan kell fellépni és követelni a kormánytól, hogy figyeljen oda arra, amit az itt élők akarnak" - emelte ki Gerstmár Ferenc.