Belföld

Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök

"Sokkal többen vagyunk, a változás elkezdődött" - emelte ki az új elnök

Kunhalmi Ágnest választották a budapesti MSZP elnökénekA hírt a megválasztott elnök közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten, az MSZP-székház előtt. Elmondta, hogy ő 53 szavazatot, a másik jelölt, Tüttő Kata fővárosi közgyűlési képviselő pedig 48 szavazatot kapott.

kunhalmi
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kunhalmi Ágnes azt mondta, nagyon büszke arra, hogy szoros versenyben választották elnöknek. Van értelme a versenynek az MSZP-ben, a párt él, van jövője - fogalmazott. Szerinte a budapesti tisztújítás sem szól másról, mint baloldal megújításáról. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Arra a kérdésre, mikor lesz a baloldali pártoknak közös főpolgármester-jelöltjük, Kunhalmi Ágnes azt mondta, hamarosan meg fogják tudni. Véleménye szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester, a Fidesz jelöltje nem tudja megvédeni a kormányzati rombolástól a fővárosiakat. Ma Budapestet gazdasági és politikai értelemben teljesen tönkre akarják tenni, ezt Tarlós István nem tudja megakadályozni, egy valaki tudja megakadályozni, a fővárosi lakosok - fogalmazott. Szerinte a főváros az egész országért felelősséggel tartozik, ami a fővárosban ma történik, az fog vidéken is történni. Kunhalmi Ágnes véleménye szerint lehet azt mondani, hogy lesz villamos Hódmezővásárhelyen, de ha Budapest tönkremegy, és a fővárosiak nem állnak a sarkukra, akkor az a villamos le fog rohadni. Az új elnök közölte, hogy a tisztújítás még zajlik, alelnököket, elnökségi és egyéb testületi tagokat választanak, az eredményekről közleményben tájékoztatnak majd.