Kun Miklós: Nem szabad relativizálni a Gulágot

A Széchenyi-díjas egyetemi tanár - a Gál Ferenc Főiskola, a Károli Gáspár Egyetem Kremlinológiai Intézete, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén - arról beszélt: Magyarországon napjainkban csekély az érdeklődés e téma iránt, „elmúlt az idő”, az érdeklődés kora, ha több százezer magyar raboskodott is hosszú éveket ezekben a táborokban.

Mint mondta, a Gulág szerepe a második világháború során változott a Szovjetunió életében; eredetileg a bolsevikok által ellenségnek tartott elemek elrettentésére, megfélemlítésére, átmeneti kiiktatására hozták létre e táborokat, amelyekben a háború előtt egy-másfél millió ember, zömében férfi dolgozott, akik a legapróbb cselekményekért is súlyos büntetést kaptak.

Csakhogy a táborokból 1,2-1,3 millió férfi került a negyvenes években a frontra, az így hiányzó munkaerőt pedig - gyakran találomra elhurcolt - nőkkel pótolták, mondta Kun Miklós, példaként említve, hogy 1945-ben már a Gulág-népesség harmadát jelentette az 564 ezer női fogoly.

Megjegyezte: frontszolgálat helyett őrként is kerülhettek nők ezekre a helyekre, amelyek „nem haláltáborok, de nagyon szigorú táborok voltak”, s ahol a köztörvényes rabok szabályos bandákba szerveződtek.

A történész elmondta: a negyvenes években „elképesztően sokat termelt a Gulág”, volt, hogy a Szovjetunió GDP-jének 10 vagy 14 százalékát a foglyok állították elő, akik nélkül elképzelhetetlenek voltak a kor nagy építkezései. Hozzátette: a rabokat az arany- és olajbányászatban is felhasználták mindaddig, amíg be nem bizonyosodott, hogy a felszínhez közeli rétegek elfogytak, s a mélyebb rétegekből gépesítve olcsóbban és hatékonyabban termelhetik ki a föld kincseit.