Belföld
Kövér László: Magyarország tisztelettel tekint Vietnam fejlődésére
Az Országgyűlés elnöke szerint a két ország együttműködése rendkívül sokoldalú
A házelnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország nagy tisztelettel és elismeréssel tekint arra a gazdasági és társadalmi fejlődésre, amelyet Vietnam a háború befejeződése óta fel tudott mutatni. Kifejtette: a két ország parlamentje között együttműködési megállapodás is van, ami azért lényeges, mert ez nem minden kétoldalú kapcsolatra jellemző.
Kövér László kitért arra: ez az együttműködés a gyakorlatban is hasznot hozhat, kedden ugyanis törvényalkotási szemináriumot tartanak, amelyet a vietnami házelnökkel nyitnak meg, és amelynek később Vietnamban lesz a folytatása.
Megjegyezte: a vietnami házelnök mostani budapesti látogatása megerősíti a két parlament együttműködését.
Nguyen Thi Kim Ngan hangsúlyozta: Magyarország és Vietnam kapcsolatai kitűnőek, együttműködésük pedig rendkívül sokoldalú.
Mint mondta, látogatása kiváló alkalom arra, hogy továbbfejlesszék Magyarország és Vietnam hagyományosan jó, baráti kapcsolatait és együttműködését. 2015-ben a magyar házelnök is ellátogatott Vietnamba - idézte fel.
Úgy vélte, a két parlament nagyban hozzájárul Magyarország és Vietnam kapcsolatainak ápolásához. Nguyen Thi Kim Ngan arról is beszámolt, hogy a közös szeminárium vietnami részének témája a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság és a vízgazdálkodás lesz.