Kövér László: Invázió, betolakodás folyik
Az uniós szerencsétlenkedés csak ráerősít a kormánypártok döntéseinek helyességére nem a magyar, szlovák, cseh, bajor álláspont rendkívüli, hanem a többi EU-s tagállamé
Pindroch Tamás
2015. október 1. csütörtök. 3:52
Frissítve: 2015. október 1. 9:06
„A mostani európai káoszban – Ukrajnával, a görög válsággal s a bevándorlással sújtott világunkban – az egyetlen jó dolog, hogy újra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy kik is vagyunk mi, európaiak. Ha ezt nem teszik meg a politikusok, majd felteszik a szavazók, de abban nem lesz sok köszönet” – értékelt a lapunknak adott interjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Úgy vélekedett, a migránsválság azt bizonyította, hogy az Európai Unió, mint valódi értékközösség nem létezik, teljesen újra kell gondolni a működését. Szerinte a bevándorlók között nyilvánvalóan vannak életüket mentő menekültek is, de Európába érve már nem védelmet kérni érkeznek, hanem részt követelni az európai jóléti ellátásokból, figyelmen kívül hagyva a jogszabályokat. „Így valójában már invázióról, betolakodásról van szó. Ránk rúgják az ajtót” – tette hozzá a házelnök.