Belföld
Kövér László: Az emlékezet nyújtson elégtételt a múltnak, figyelmeztetést a jövőnek
Egy országos múltfeltáró pályázat eredményhirdetésén szólalt fel a házelnök
Kövér László, aki a pályázat fővédnöke is, megköszönte a pályaműveket benyújtó fiatalok munkáját. A magyar történelem szomorú, de fontos, még kellően fel nem tárt időszakának és problémájának vizsgálatával megszerzett tudás szolgáljon tanulsággal és adjon erőt mindazoknak, akik a 21. században hisznek egy szabad, demokratikus, a magyar nép akaratán nyugvó, saját sorsáról rendelkezni képes, az emberi szabadságot és méltóságot mindig biztosító Magyarországban – fogalmazott a politikus.
A középiskolásoknak meghirdetett pályázatot Nagykőrös önkormányzata írta ki, emlékezve mindazokra, akik oly sokat tettek a város, Magyarország, a magyar nemzet gyarapodásáért, de egy vészterhes korban mégis megannyi megaláztatást, üldöztetést kellett elszenvedniük. Pályaműveket két témában lehetett benyújtani: egyrészt a kuláküldözést, másrészt a téeszesítést személyesen, családjuk által átélt tanúk emlékeiből készült interjúk, dolgozatok formájában. 36 pályamű érkezett középiskolásoktól 2015. október 23. és 2016. március 15. között Budapestről, Debrecenből, Miskolcról, Pécsről. A pályázatokat Kiss Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa (zsűrielnök), Karsay Istvánné nyugdíjas pedagógus és Tóth Judit főlevéltáros bírálta el. Négy kategóriában három-három pályázót díjaztak. Első helyezettek lettek: Iványi Domokos (Budapest), Lovas Beáta (Nagykőrös), Kardos Dávid (Hódmezővásárhely) és Török Zoltán Patrik (Törökszentmiklós).
Kövér László figyelmeztetett: lehet, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de a változó díszletek között, a változó nevek és ideológiák alatt, a lényegét megőrző, a népakaratot mellőző önkényuralom mindig készen áll a visszatérésre. A magyarországi kuláküldözés olyan nemzetellenes merénylet volt, amely ideológiájában magában hordozta a kommunista hatalomgyakorlás lényegét. A magyarság, egy teljes magyar társadalom megfélemlítése, a politikai kisebbségben levő kommunisták hatalmának megszilárdítása volt a célja a hazai társadalmi csoportok egymás ellen uszításának, az áldozatok megbélyegzésének, a félelemkeltésnek és a fizikai erőszaknak.
Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, hogy negyedszázaddal a magyarországi kommunizmus bukása után sok mindent lehet tudni arról a rendszerről, de még mindig nem eleget. Az emlékezés nemcsak a múltbéli áldozatoknak nyújthat – gyakran már csak az egyetlen lehetséges – elégtételt, hanem a jövő magyar nemzedéke iránti felelősségből eredő kötelesség is.
Kifejtette: a magyar kuláküldözés célpontja az önellátásra, önfenntartásra képes, nemzetileg tudatos és elkötelezett, termőföldjét szakszerűen megművelő magyar gazda volt. Ellehetetlenítésével a társadalmi és nemzeti önállóság minden lehetőségét csírájában akarták elfojtani.