Belföld
Kövér: Az ország vezetésével együttműködő partnerek szükségesek a települések élére!
A házelnök a közelgő választás kapcsán tartott sajtótájékoztatót

Kijelentette: a rezsicsökkentési folyamat vége - reményei szerint a mostani ciklus végénél előbb -, hogy nonprofit közszolgáltatói szektort alakítsanak ki "túlsúlyos állami dominanciával". Rogán Antal frakcióvezető bejelentését idézve elmondta: két állami holding felállítását tervezi a kormány a közszolgáltató cégek összefogására.
A jövőbeli lakossági számlákon így "csak az adott szolgáltatás költsége, ezeknek a szolgáltató cégeknek a fenntartása, amortizációja és a szükséges fejlesztések költségei szerepelnének".
Nem az az extraprofit, amelyet a rezsicsökkentés kezdetéig a külföldi tulajdonú cégek vittek ki az országból - jelentette ki.
A fideszes politikus közölte: ezeket a közszolgáltató cégeket nem lett volna szabad eladni, 1995 előtt is állami tulajdonú cégek szolgálták ki az embereket, "semmivel sem rosszabb színvonalon mint most, ellenben sokkal alacsonyabb áron". Ehhez az állapothoz szeretnének visszajutni.
Kövér László szólt arról is, hogy a parlament hamarosan elfogadja azt a törvényt, amely szerint minden banknak minden adósával egyenként el kell számolnia, a tisztességtelennek minősülő banki nyereséget pedig vissza kell fizetnie.
Nemcsak a devizaadósokról, hanem a forinthitelesekről is szól ez a döntés, ami összességében mintegy ezermilliárd forintot jelent - mondta.
Közölte: a kormányzat végső célja, hogy a devizahiteleseket kimentse az árfolyam-ingadozásból fakadó nehéz helyzetből, a devizahitelek forintosításával a bankok papíron is pontosan el tudják könyvelni a veszteségeiket.
"Ez ma még nehezen megjósolható terhet jelent Magyarország devizatartalékaira", de a jegybank megoldhatónak, a "bankrendszerre vonatkozó kockázatokat kezelhetőnek" látja - jelezte az országgyűlés elnöke.
