Belföld
Kovács Zoltán: Folyamatosan érkeznek vissza a kérdőívek
Összeurópai ügy a menekültkérdés a szóvivő szerint

Közölte, hogy folyamatosan zajlik a visszaküldött kérdőívek elektronikus feldolgozása, a beérkezéstől függően száz-százötvenezerrel marad el a napi feldolgozottsági arány. Azért gyorsították fel a feldolgozást, hogy az Európai Tanács hónap végén tartandó ülésekor legyenek olyan támpontok a magyar politikának, az országot képviselő szakértőknek és miniszterelnöknek, amelyek alapján el tudják mondani, hogyan vélekednek a magyarok ezekről a kérdésekről - tette hozzá.
Kiemelte, úgy tűnik, az arányok nem nagyon változnak, a tendenciák hasonlóak, mint félmillió kérdőív feldolgozásakor voltak, vagyis az emberek elsöprő többsége, több mint 80 százaléka szerint mind az EU, mind pedig Magyarország részéről keményebb, határozottabb fellépésre van szükség.
Kovács Zoltán hangsúlyozta: olyan ügyről van szó, amely az EU és az ország sorsát közép- és hosszú távon is meghatározza. Tíz- és százezrek vannak folyamatosan úton, lépnek be az unió területére, és minden tagállamban "egyre nagyobb fejfájást okoz", hogy mit kezdjenek ezekkel az emberekkel.
Úgy véli, az EU "ma gyakorlatilag védtelen", ellenőrizetlenül áramlanak be az illegális bevándorlók az unió területére, és ezzel az áradattal nehéz bármit is kezdeni. Új európai uniós szabályokra van szükség, és a tagállamoknak kell dönteniük arról, hogy gazdasági bevándorlókat beengednek-e a területükre - mondta a kormányszóvivő.
Arról is beszélt, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az EU minden tagállamában szinte napról napra változik a helyzet, és biztos, hogy a helyzet nem lesz könnyebb a következő időszakban. Mintegy félmillióan állnak készenlétben a mediterrán térségben, hogy elinduljanak az EU irányába. Ha az unió keményebben lép fel a tengereken, fel fog erősödni a szárazföldi utak jelentősége, és Magyarország ezek mentén fekszik, így ez az országot is biztosan érinteni fogja - közölte Kovács Zoltán.