Belföld

Korszerűsítették az ELTE 15 épületét

A 21. században nagyon fontos a korszerű infrastruktúra

Ötmilliárd forintból korszerűsítették az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 15 legjelentősebb épületét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tartott sajtótájékoztatón.

Palkovics László elmondta, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében korábban elnyert támogatásból megújult 15 épület energetikai rendszere: kicserélték a nyílászárókat, szigetelték az épületek tetejét és homlokzatát, valamint gépészeti felújításokat végeztek.

Kitért arra: a 21. században nagyon fontos a korszerű infrastruktúra, és ennek megvalósítása régi, patinás épületekben - mint amilyenek az ELTE épületei is - komoly kihívást jelentő feladat.

Fontosnak nevezte, hogy nemcsak az ELTE felsőoktatási intézményeit újították fel, hanem az intézmény gyakorló gimnáziumaiban is történtek korszerűsítések. 

Hozzátette: ha a kormány a vasárnapi választáson ismét bizalmat kap, rövidesen a kormány elé terjesztenek egy a budapesti gyakorló intézmények megújítására vonatkozó programot. 

Az államtitkár felidézte: a felsőoktatási stratégia kidolgozása óta eltelt négy év alatt a korábban jelentős adósággal terhelt 22 állami felsőoktatási intézmény eljutott oda, hogy összesen 330 milliárd forinttal rendelkezik és jóformán nincs adóssága.

Borhy László, az ELTE rektora kiemelte: a beruházásnak köszönhetően az egyetem infrastruktúrája európai színvonalon fog működni, és ezzel jelentős összegeket takaríthat meg az intézmény.

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja ismertette: az egyetem területének egyharmada, több mint százezer négyzetméter újult meg, és a felújítás során ötezer ablakot cseréltek ki. 

Az energetikai felújítás érintette az állam- és jogtudományi kart, a lágymányosi campust, a pedagógiai és pszichológiai kart, valamint a tanító- és óvóképző kart. Emellett korszerűsítették az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumot, a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumot, a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumot, továbbá az intézmény kollégiumait és egyéb épületeit.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom