Belföld
Könnyítené a meccslátogatást a rendészeti bizottság
Terrorfenyegetettség esetén szigorodna a belépés
A rendészeti bizottság szerdai ülésén tárgyalta a testület sporttörvényhez benyújtott, a sportrendezvények biztonságával összefüggő módosítási javaslatát, amelyet - mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára - a kormány támogat.
A rendészeti bizottság elutasította annak az LMP-s javaslatnak a tárgysorozatba vételét, amely megszüntetné a közterületen való életvitelszerű tartózkodás büntethetőségét.
Az előterjesztő Szél Bernadett LMP-s képviselő - aki indulatosan érvelt javaslata mellett, és akit a Város Mindenkié Csoport több tagja és hajléktalanok is elkísértek a testület ülésére - kezdeményezte, hogy egy hajléktalan is felszólalhasson, ehhez azonban a bizottság nem járult hozzá.
Harangozó Tamás, a bizottság szocialista alelnöke azt mondta: a parlamentnek elsők között kellene foglalkoznia a szabálysértési törvény módosítását célzó javaslattal. Kiderült például, hogy az elmúlt két évben 76 esetben használták azokat a hajléktalan-előállítókat, amelyek fenntartása havonta kétmillió forintba kerül - jelezte.
Kósa Lajos kiemelte: nem igaz, hogy kriminalizált a hajléktalan lét, s hozzátette: a kormány az elmúlt években nagyon sok pénzt fordított arra, hogy mindenkinek, akinek nincs fedél a feje felett, átmeneti szállást tudjon adni. Összetett problémáról van szó, együtt kell működni az érintett szervezetekkel, emellett sok pénzt kell áldozni rá - hangsúlyozta a bizottsági elnök.
Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke az ülésen elmondta: a módosítás lényege, hogy a bajnokság egyes résztvevői maguk döntsék el, hogy az általuk szervezett meccsen alkalmazzák-e a szurkolói kártyát és a beléptetőrendszert. Ezzel együtt viszont a névre szóló jegyek kiváltása, s az ehhez belépéskor szükséges személyazonosság igazolása megmaradna. A mérkőzés biztosításáért a szervező felel, a vendégcsapattól vásárolt vendégszurkolói jegyekkel rendelkezők szektorának biztosításáért viszont a vendégcsapat.
A bizottsági módosító indítványhoz Szilágyi György jobbikos képviselő nyújtott be több kapcsolódó módosító javaslatot. A beléptető rendszer törlését szorgalmazta annak érdekében, hogy a szurkolók visszatérjenek a focimeccsekre.
A jobbikos politikus hazugságnak nevezte, hogy a biztonságos megrendezést segítené a kötelező szurkolói kártya, illetve a vénaszkenner alkalmazása. A mérkőzés biztosításának megvannak a módszerei - hangsúlyozta a képviselő, példaként megjegyezve, hogy a Fradi stadionban mintegy háromszáz kamera van. Így be lehet azonosítani a rendbontókat, akik kitiltásának törvényi feltétele adott.
A DK-s Vadai Ágnes független képviselő igyekezett sürgetni a módosítókról való szavazást, mondván, vannak fontosabb témák is annál, mint hogy a "Paks-Ferencváros focimeccsen ki hova ül".
Egyszerűbb lesz a labdarúgó-mérkőzések látogatása - ezt reméli a Fidesz a sporttörvény tervezett módosításától, amely alapján változhat a beléptetés rendszere, megszűnhet a kötelező utaztatás, a meccs napján is lehet majd jegyet venni, a rendezőknek pedig nagyobb felelősségük lesz.
A javaslatról Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és képviselőtársa, Kubatov Gábor - aki egyben az FTC elnöke - tartott sajtótájékoztatót szerdán Budapesten.
Kubatov Gábor a javasolt változtatások között említette a szurkolók kötelező utaztatásának eltörlését, valamint azt is, hogy lehetővé teszik a jegyértékesítést a meccs napján.
A szervezőknek nagyobb szabadságot akarnak adni azzal, hogy maguk határozhatnák meg, hány rendező van egy mérkőzésen, de ehhez nagyobb felelősség is társul majd, mert "ha a meccseken balhé van, akkor nekik kell felelősséget vállalni érte", nekik kell állniuk a büntetést - mondta a politikus-klubelnök.
A változtatások - amelyekről egyeztettek a klubokkal, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, a rendőrséggel és a szurkolói csoportokkal is - január 1-jén léphetnek hatályba.
Kósa Lajos ismertetett egy - a fideszes Ágh Péter által benyújtott - módosító indítványt is, amelyet a Terrorelhárítási Központtal és Pintér Sándor belügyminiszterrel is egyeztettek. Ennek lényege, hogy ha a kormány határozatában terrorveszélyt nevez meg, azt a focimeccsek szervezésénél is figyelembe kell venni.
A rendészeti bizottság elnöke felhívta a figyelmet, hogy a párizsi merényletek egyikét is egy focimeccsen követték el. Továbbá a kialakult "bevándorlási krízis és az ezzel járó terrorhullám" - mondta - kiemelt célpontnak tekinti a labdarúgó eseményeket.
Vadai Ágnes szerint ezt a biztonsági intézkedést nemcsak a focimeccsek, hanem más sportrendezvényeken - például vízilabdameccseken - is alkalmazni kellene.
A sportért felelős államtitkár azt javasolta, hogy a módosítás ne csak a labdarúgó-mérkőzésekre vonatkozzon, hanem a "külön jogszabály alá tartozó sportrendezvényeket" érintse. Így biztonsági kockázat esetén a minősítő bizottság elrendelheti a beléptető rendszer alkalmazását. Ezt a módosítást a bizottság megszavazta.
A sporttörvényhez benyújtott honvédelmi és rendészeti bizottsági módosító javaslat parlamentnek való benyújtását szerdai ülésén a több mint egy órán át tartó részletes vitát követően megszavazta a testület.