Belföld
Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót
A párt etikai bizottsága döntött az egykori alelnök ügyében
A Jobbik sajtóosztálya korábban csak annyit közölt, hogy először az érintettet szeretnék tájékoztatni az eljárás döntéséről, ezért a hivatalos döntést egyelőre nem hozták nyilvánosságra,a Hír TV azonban úgy értesült, hogy a testület kizárta a pártból Toroczkait.
Az etikai bizottság elvileg meghallgatta volna Toroczkai álláspontját is a döntést megelőzően, az ásotthalmi polgármester azonban nem ment el a csütörtöki ülésre.
Ezt követően a Jobbik hivatalos közleményt adott ki a kizárásról, amely megerősíti, hogy a Jobbik fegyelmi bizottsága kizárta a pártból Toroczkai Lászlót, s hozzáteszi, hoghy a döntés egyhangúlag született meg.
A Jobbik közleménye kiemeli: a Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes beadványára indult eljárás ügyében tartott tárgyalásra a szabályszerűen beidézett Toroczkai László nem jelent meg és írásban sem nyújtott be védekezést.
Az etikai bizottság megállapította, hogy Toroczkai László súlyos fegyelmi vétséget követett el és megsértette a Jobbik alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét - fogalmaz a közlemény.
A testület szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai László a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le és nem a belső fórumokon.
Toroczkai László a Jobbik tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, amely kapcsán sajtóturnéba kezdett. Megnyilatkozásaival a belső információkat nem csupán tényszerűen tárta a nyilvánosság elé, hanem azokat nem egyszer torzítva vagy valótlan tartalommal - írták.
A jobbikos testület "bizonyítottnak találta azt is, hogy Toroczkai László már jóval a tisztújítási időszak előtt belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére az országos elnökségi üléseken történtekről".
A testület kimondta azt is, hogy az úgynevezett platformalapítás egyértelműen alapszabály-ellenes volt, ráadásul "a sajtónyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy ezzel a lépésével valójában nem egy új, eddig nem létező, párton belüli szervezeti egység létrehozása, hanem a Jobbik megosztása és bomlasztása volt a célja Toroczkai Lászlónak".
Összegzésük szerint mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás.