Belföld

Kiút a hátrányos helyzetből

Fidesz: Az MSZP csak elszegényítette a családokat

Programok sora segíti a felzárkózást, a kormány azon dolgozik, hogy minél többen éljenek segély helyett munkából – jelentette ki Czibere Károly államtitkár Kázsmárkon a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából. A Fidesz-frakció közleményben tudatta: a családok soha nem kaptak annyi segítséget a gyermekneveléshez, mint manapság.

hátrányos helyzet 20151017
A telepeken élőket is segítené a kormány (képünk illusztráció) (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Nincs szociális biztonság a lakhatás biztonsága nélkül – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár tegnap Kázsmárkon, ahol az utóbbi években elkezdődött a települési szegregáció megállítása. Czibere Károly a távirati iroda beszámolója szerint hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja azt, amit az alaptörvény is rögzít, vagyis a lakhatás biztonságát. A politikus a zömmel romák lakta, több mint ezer lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából a kormány felzárkózást segítő intézkedéseiről beszélt.

Az államtitkár kiemelte, a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia részeként kialakultak a felzárkózáspo-litika keretei és programstruktúrája, több projekt szolgálja a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságának segítését. Czibere fontosnak nevezte, a telepen élők képesek legyenek arra, hogy saját helyzetüket „pozitív irányba mozdítsák el”. A lakhatási stratégia célja, hogy a különféle teleptípusokat tipizálja, és azok problémáinak kezelésére hatékony eszközrendszert ajánljon.

Hozzáfűzte: az Emberi Erőforrás Operatív Programban indulnak olyan kezdeményezések, amelyek a telepen élők integrációját szolgálják, a projektek nem csupán lakásvásárlásról és felújításról szólnak. A kormány célja, hogy minél többen éljenek segély helyett munkából, ez pedig a szegénységi kockázatot csökkenti – mondta Czibere Károly.

Soha annyi segítséget nem kaptak a gyermekek neveléséhez, taníttatásához és a megélhetéshez a családok, mint ma – reagált a Fidesz-frakció Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára. Azt írták: a szocialisták elszegényítették a családokat. A polgári kormány a családi adókedvezménnyel, az adó- és rezsicsökkentéssel, bér- és nyugdíjemeléssel, a bankok elszámoltatásával, otthonteremtési támogatással segíti boldogulásukat. Egyebek mellett bevezette a szociális tüzelőanyag-programot, az ingyenes tankönyvellátást, gondoskodik a gyermekek étkeztetéséről. A Fidesz azon dolgozik, hogy még több pénz maradjon a családoknál – közölte a frakció.