Belföld
Kitört a nemek közötti osztályharc
A genderidentitás révén bárki elhelyezheti magát egyfajta bináris rendszerben a jók, azaz az elnyomottak és áldozatok oldalán
„Az a baj a Társadalmi nemek tanulmánya elnevezésű mesterszak körül kialakult vitával, hogy a jobboldali értelmiség ahelyett, hogy valódi kritikai kérdéseket tenne föl a szakkal és az alapjául szolgáló elmélettel kapcsolatban, inkább egy vízióval hadakozik, ahol csatarendbe állnak a harmadik nemű mosdók, és a nemi szerepek nélkül nevelt kisgyermekek. Van összefüggés a szak indítása és a Nyugat-Európában vagy a skandináv országokban már létező rémképek között, de nem közvetlenül, hanem a feminista ideológiai gyökerek szintjén. Ezért tartanám fontosnak, hogy józanul, hangulatkeltés nélkül átgondoljuk, milyen kérdéseket, problémákat vet fel az ELTE új mesterképzésének elindulása” – fogalmazott.
Ideológiai kérdések
Érdemes először egy pillantást vetni a teljesség igénye nélkül a szakirány tantervére: Társadalmi nemek szociálpszichológiája – Bevezetés a feminista irodalom- és kultúraelméletekbe – Társadalmi nemek a pszichológiai elméletekben – Antidiszkrimináció és emberi jogok a társadalmi nemek perspektívájából – Testelméletek és testtörténetek – Férfikutatások – Társadalmi nemek a szakpolitikákban – Feminista filozófia – Nem és karrier. Az első kérdésünk az lehetne: valóban hiánypótló ez a szak? Hiszen ezekhez hasonló kurzusokat más szakokon a saját képzési struktúrába illesztve már régóta tanítanak, tehát bárki, aki történelmet, szociológiát vagy éppen politológiát tanul, végezhet ilyen témájú tárgyakat. „Én is hallgattam nőtörténeti órát történelem szakon, és tudok olyan kurzusról is, ami a kora kereszténységben előforduló női szerepekkel foglalkozik” – vetette fel a hallgató.
Ha egy komplex képzés részét képezik ezek a tárgyak, ahogy most is, akkor fontos és szemléletformáló a gender megközelítés, hiszen egy téma gazdasági, vallási, politikai vagy társadalmi szempontú vizsgálata mellett bőven elfér ez is. Óriási különbség van viszont abban, hogy egy nőtörténeti órát a húsz szemináriumból álló történelem alapszak kurzusaként, vagy másik tizenkilenc gender megközelítésű és feminista szempontokra épülő óra között végeznek el. „Ez egyoldalú megközelítést jelent. Nem gondolnám, hogy hasznos, ha két éven át valaki csak ezt hallgatja: világnézeti szempontból biztosan nem egészséges, de tudományos szempontból sem az, hiszen beszűkült eszmei horizontot eredményezhet, és ezzel elveti a több nézőpontból történő megközelítést, azaz a hiteles tudományos gondolkodás egyik alapját. Nincs szó tehát egyelőre harmadik nemről, vagy nemsemleges nevelésről, annál inkább feminizmusról és emberi jogokról” – magyarázta forrásunk.
A leendő tanár fölhívta a figyelmet arra is, hogy a szak, és egyben a genderelmélet alapjául szolgáló feminizmus, nemcsak egy mozgalom, nem csupán a nők és férfiak egyenlőségére való törekvés, hanem egy világnézet, azaz ideológia. A feminizmus politikai mozgalomként indult és ma is az, és „minimum vitatható”, hogy ideológiának van-e helye a felsőoktatásban, hiszen az egyetemen folyó munka a kutatást és a tudományt kell, hogy szolgálja. Ismerünk bőven példát a huszadik század történelméből, amikor a tudományos igényeket felülírta egy politikai koncepció, elég csak az évtizedeken át óvodától egyetemig mindenütt oktatott marxizmusra gondolni.
„A mesterképzés létjogosultságával szembeni második és talán legfontosabb kérdésünk tehát az lehetne: valóban szükség van egy olyan szakra, amely nyilvánvalóan politikai és ideológiai motivációkból született? Vajon nem aggályos, hogy nem tudományt, hanem szemléletet – nevezetesen egy egyoldalú, feminista kultúrát, feminista irodalmat, feminista társadalomelméletet és összességében feminista szemléletet – próbálnak meg közvetíteni?” – kérdezte. Nem harmadik nemű mosdóktól kell félteni a hallgatókat, hanem attól, hogy az ország legnagyobb és legrégebbi egyetemén egy ideológiailag nyíltan elfogult, diplomát adó képzés két év múlva feljogosítja az itt végzetteket arra, hogy ezt az ideológiát – még mindig nem a gendert, hanem a feminizmust – a munkájuk során érvényesítsék.
Áldozatpontok
Nem világos az sem, milyen munkalehetőségeket biztosít ez a szak. Hol fognak ezek a gender szakosok dolgozni? Kövér-Van Til Ágnes docens, a mesterképzés szakigazgatója ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, a végzettek politikai tanácsadóként vagy emberjogi mozgalmakban tudnak majd elhelyezkedni. De akkor eddig az ilyen területeken dolgozó embereket hol képezték? Esetleg hiányszakma volna az „emberjogi mozgalmár”? Nyilvánvaló, hogy jelenleg nincs olyan munkaerőpiaci helyzet, ami megkövetelné, hogy gender szakosokat képezzünk, a rendszerváltozás idején alapított Közép-európai Egyetemen már létező szak mellett egy másik egyetemen is.
A feminizmus történetére azért is érdemes vetni egy pillantást, mert a Nyugat-Európában, Amerikában és Skandináviában ma tomboló genderideológia a feminizmus harmadik hullámának köszönhető. Az első hullámnak számító szüfrazsettmozgalomtól a második hullám munkaerőpiaci törekvésein át a szexuális forradalommal kiegészítve jutottunk el idáig. Ez utóbbi a nőkre és a nemi identitásra vonatkozó, egyéb nemzetiségi/rasszbeli vagy vallási (így például a muszlim) elnyomással szembeni küzdelem. A harmadik korszak már az úgynevezett interszekcionális feminizmus, amely a társadalmat marxi módon leegyszerűsítve elnyomókban és elnyomottakban gondolkodik, a két csoport pedig osztályharcot vív egymással.
Ez az ideológia vezetett odáig, hogy napjaink feministái realitásérzék nélkül mindenféle kisebbséget támogatnak, akár például egyszerre a melegházasságot és a homoszexualitást halállal büntető iszlámot is. „Sokan vannak (főleg az Egyesült Államokban) középosztálybeli unatkozó fehér lányok, akik ebben az ideológiai kettősségben gondolkodva az elnyomottakhoz akarnak tartozni, nőiségüket azonban már nem tartják ehhez elégségesnek, ezért a genderidentitás választhatóságát propagálva önmagukat különböző kreált társadalmi nemekbe sorolják. Jó példa erre, hogy a Tumblr internetes oldal több mint hetvenhat nemet különböztet meg” – magyarázza forrásunk. A genderidentitással bárki elhelyezheti magát a bináris rendszerben a jók, azaz az elnyomottak és áldozatok oldalán. Nem vicc: áldozatpontokat – ez az angolszász diskurzusban teljesen bevett kifejezés – gyűjtenek. Az áldozatpontok összeadhatók: ha például egy afroamerikai nő leszbikus, akkor az három áldozatpontot jelent.
És a rendszer megköveteli, hogy ennek ellentéteként létezzenek privilégiumpontok is a veleszületett előjogok mérésére – ilyen a fehér bőrszín, a férfi biológiai nem, a középosztálybeliség, keresztény vallás –, amelyek szerint a társadalom pozitívan kivételez egy személlyel. „Jó kérdés persze, hogy egy fehér bőrszínű hajléktalannal hogyan kivételez a társadalom, és mennyiben privilégiuma az, hogy fehér. Az ideológia erre már nem ad választ” – hívta föl a figyelmet a helyzet visszásságára a hallgató.
Tisztázatlanságok
De tényleg föl lehet így fogni a társadalmat? Mit jelent ennek a szemléletnek a terjedése a jövőnk szempontjából? Valóban az elfogadást és a különbségek csökkenését hozza majd? A kiindulóponthoz visszatérve a hallgató így összegez: nagy a különbség a most induló Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak és a Nyugaton már létező helyzet között. Az ELTE-n bevezetendő gender szak még jól is elsülhet, mert Nyugat-Európában és Amerikában hasonló szakokon „férfitörténetet” nem oktatnak, itt pedig szerepel egy kurzus ebből a témából. Talán az lenne a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozott, széles látókörű oktatás valósuljon meg, amennyire lehet, a realitás talaján. Ha pedig tényleg az lesz, mint amit Kövér-Van Til Ágnes az interjúban elmondott, vagyis, hogy a két nem – férfi és nő – történeti, szociológiai reprezentációit és társadalmi szerepeit vizsgálják majd, akkor ennek lehet létjogosultsága. Ha viszont elmegy egy teljesen tudománytalan irányba, hiszen sem biológiailag, sem pszichológiailag nem megalapozott a kettőnél több nem gondolata, már jogosan lehet aggódni, hogy az egyesült államokbeli párhuzamaihoz hasonlóan indoktrináló platformmá válik. Éppen ezért lenne jó a fentebb felvetett kérdéseket tisztázni, mielőtt elásnánk vagy az egekig magasztalnánk egy még el sem indult képzést.
Kérdések a rektornak, válasz a dékántól
A Társadalmi nemek tanulmánya mesterszakról az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorát, Mezey Barnát is megkérdeztük, de levelünkre Juhász Gábor, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja válaszolt. Arra voltunk kíváncsiak, kíván-e reagálni az egyetemi vezetés a kialakult vitákra és vádakra, valamint lát-e reális veszélyt abban, hogy a szak a hagyományos értékekkel szembeforduló világnézetre neveli a hallgatókat. „A Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak 2007 óta az erre hivatott testület, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság által akkreditált, az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett képzés, aminek tartalmát a felsőoktatás szakjainak felsorolásáról szóló, tavalyi miniszteri rendelet határozza meg. A szakon folyó oktatás célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a társadalmi működés nemi alapú vagy nemhez kapcsolódó egyenlőtlenségeinek vizsgálatára, és arra, hogy szakmai javaslatokat fogalmazzanak meg azok csökkentésére. Az ELTE Társadalomtudományi Kara a különböző sajtómegkeresésekre több esetben válaszolt, megfogalmazta álláspontját. Azokon túl egyéb mondanivalónk nincs a mesterképzésről. A továbbiakban a szakmai munkára szeretnénk koncentrálni” – írta a dékán.
Az egyenjogúság kiharcolása után szinte alig maradt már legyőzendő akadály
A feminizmus legújabb „nyúlványa”
A nők néha olyan egyenlőségért küzdöttek, amely még a férfiak számára sem volt adott, és hosszú út vezetett a szüfrazsettmozgalomtól a szexuális forradalom eredményein át az osztályharcos feminista retorikáig – derül ki az ideológia történetének rövid áttekintéséből.
A feminizmusnak három korszakát különböztethetjük meg. Az első hullám a huszadik század elején zajló választójogi küzdelem, a szüfrazsett-mozgalom – ez az, ami a mai napig elsőként jut mindenki eszébe a feminizmusról. Nemes cél volt, ám jó ha tudjuk: még a férfiaknak sem volt ekkor általános választójoguk, Angliában például egészen 1918-ig nem.
A második hullám –, amely az Egyesült Államokból indult ki az 1960-as években – célja a világháború után munkában maradt nők bérezési, munkakörülményekre vonatkozó, előléptetési és egyéb egyenjogúságának kivívása volt. Szembeszegült azzal a gyakorlattal, amely a nőket csak „rózsaszíngalléros”, a férfiaknak derogáló munkákra alkalmazta, és bérezésben, munkakörülményekben hátrányosan megkülönböztette őket. Érdekes azonban, hogy a mozgalomnak ez az időszaka nem akarta a nőket minden szektorban – például a bányászok, katonák, szeméthordók körében – egyenjogúsítani, csak a zömmel értelmiségi vagy magasabb beosztású munkákban. Ugyanekkor, a feminizmus második hullámával párhuzamosan zajlik a hippimozgalom és a szexuális forradalom is: a kettő egymásra talált, a munkaerőpiaci egyenlősítés igénye pedig kiegészült a szexuális egyenjogúságért vívott küzdelemmel. Milyen elemei vannak ennek? Fogamzásgátlás, miniszoknya, abortusz, szexuális szabadosság. Mindaz, amit a szexuális forradalomhoz kötünk, az ettől fogva köthető a feminizmushoz is. Ekkor kezdődik a szexuális erőszak, a zaklatás elleni küzdelem is, például jól láthatóan kiszorulnak a filmekből a „fenékre csapós” jelenetek. Az ellentmondásokkal együtt is a második hullám célkitűzései és eredményei között számos támogatható, valóban toleranciára épülő elemet találunk.
Az 1990-es évekbe átlépve megkezdődött a harmadik hullám, amely már nem talált magának valódi leküzdendő akadályt: eddigre a nyugati társadalmakban megvalósult az egyenjogúság, a jóléti társadalmak feministáinak pedig kevéssé akaródzik a Közel-Kelet, Afrika vagy Ázsia valós, nőkkel kapcsolatos problémáival foglalkozni. A második hullámot kezdte tehát kritizálni, amely a fehér középosztálybeli nőknek ugyan javított a helyzetén, de állításuk szerint az afroamerikaiaknak, a latin-amerikai bevándorlóknak és a transzneműeknek nem. Kiindulópontjává az elnyomás vált, amely a meglévő nemi szempont mellett kiegészült nemzetiségi, rasszbeli, vallási, szexuális irányultságra és nemi identitásra vonatkozó elnyomással. Ez az úgynevezett interszekcionális feminizmus, amely a társadalmat marxi módon leegyszerűsítve kettősségben gondolkodik: elnyomókban és elnyomottakban. Az ideológia szerint férfiak és nők, heteroszexuálisak és homoszexuálisak, ciszneműek és transzneműek harcolnak, s az, hogy manapság számukra a heteroszexuális, cisznemű, középosztálybeli fehér férfi gonosz, de minden kisebbség és deviancia jó, irreálisan leegyszerűsíti a társadalmat, ugyanakkor magabiztosságot ad a híveinek. Ennek a feminizmusnak a nyúlványa a gender-ideológia.