Belföld
Kínos büdzsével folytathatja a tarjáni MSZP
Még vasárnapi győzelme előtt Fekete alpolgármesterként nem terjesztette elő a büdzsét. A Fidesz szerint ez törvénysértő volt, hiszen Gyurcsány Ferenc 2006-os miniszterelnöki tevékenységéhez hasonlóan elhallgatta a valós gazdasági helyzetet. A hírek szerint 1,1 milliárdos hiánnyal tervezték meg a 2016-os költségvetést, viszont Fekete a kampányban azt mondta, több mint hatszázmilliós plusszal számoltak.
Fideszes forrásaink elmondták, hogy megkezdték jelöltjük, Simon Tibor veresége okainak elemzését. 2014-hez képest az MSZP mintegy kétezer-ötszázzal bővítette szavazóbázisát, ami szerintük annak köszönhető, hogy a jobbikos szavazók egyszerűen átpártoltak az erősebbnek tartott baloldalhoz. Azt is mondták, a vereséghez hozzájárultak a kormányellenes pedagógustüntetések, a Habony Árpáddal kapcsolatos hírek, és a választási bizottságnál történtek is. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az eleve baloldali városnak elkönyvelt Salgótarján bizonytalan szavazói is az MSZP-t támogatták vasárnap.