Belföld

Kikényszerítik az egyenlő bánásmódot

Arámpa hiányára nem lehet megoldás, ha a postai dolgozó kimegy az utcára, hogy átadja a nyugdíjat a mozgássérült ügyfélnek

Egyezséggel zárult az Egyenlő Bánásmód Hatóság által vizsgált, fogyatékos emberek hátrányos megkülönböztetése miatt indult eljárások többsége. Viszonylag gyakori, hogy szülők azt panaszolják: az iskola vagy az óvoda figyelmen kívül hagyja a tanulási képességeket vizsgáló bizottság előírását, és nem gondoskodik fogyatékos gyermekük fejlesztéséről.

korhaz
Sok bejelentés érkezik az akadálymentesítés elmaradásáról. A hatóság nem fogadja el, ha a bepanaszolt azzal védekezik, hogy nincs pénze a szükséges építési munkára (képünk illusztráció) (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Megnőtt a fogyatékos emberek által benyújtott panaszok száma az utóbbi időszakban az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. A változás feltehetően annak köszönhető, hogy az érintettek egyre inkább megtanulják érvényesíteni az érdekeiket, és a hatóságról is egyre többen hallanak.

„Az esetek többsége, egy-két kivételtől eltekintve, egyezséggel zárult” – tájékoztatta lapunkat Gregor Katalin, az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) hatósági és jogi főosztályának vezetője. Az EBH azoknak az ügyében jár el, akiket – valamely védett tulajdonságuk miatt – hátrányos megkülönböztetés ér. Feladata, hogy kivizsgálja a panaszokat, és érvényesítse az egyenlő bánásmód szempontjait.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény védett tulajdonságok alapján tiltja a hátrányos megkülönböztetést. Ilyen többek közt: a nem, a faji hovatartozás, a bőrszín, illetve a nemzetiséghez való tartozás, az életkor, az anyanyelv, a fogyatékosság vagy egészségi állapot, anyaság vagy apaság, családi állapot, szexuális irányultság, nemi identitás, társadalmi származás, vagyoni helyzet, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény.

A főosztályvezető beszámolója szerint viszonylag gyakran keresik meg a hatóságot fogyatékos gyermekek szülei, azzal, hogy az iskolában vagy az óvodában gyermekük nem kapja meg a megfelelő fejlesztést. Gregor Katalin emlékeztetett arra, hogy a tanulási képességet vizsgáló bizottság szakvéleményében írhatja elő, hogy a gyermeknek milyen ellátásra, például fejlesztő pedagógusra, logopédusra, esetleg pszichológusra van szüksége. Ezt azonban a gyermek nem mindig kapja meg, azért, mert az óvoda vagy az iskola nem biztosítja a szakembert vagy azért, mert a fenntartó nem finanszírozza. Máskor a szakértői bizottság jelöli ki az intézményt is, ahová a gyermeket be kell íratni, mert az rendelkezik az ellátásához szükséges feltételekkel.

Gregor Katalin egy korábbi esetről elmondta: a család egy kis faluban lakott, viszonylag messze a várostól.
A viselkedészavaros és autista gyermek fejlesztését helyben nem tudták megoldani, ezért hetente háromszor kellett volna a legközelebbi nagyváros speciális oktatási intézményébe vinni, majd néhány órával később onnan hazaszállítani. Az apuka azonban reggeltől estig dolgozott, az édesanya pedig a kisebb gyermekekkel volt otthon, nem beszélve a magas költségekről. A szülők bejelentésére a hatóság az ügy több szereplőjével is tárgyalt, végül kötelezte a tankerületettel együtt a fenntartót és a pedagógiai szakszolgálatot, hogy szervezzék meg a fogyatékos gyermek szállítását. Gregor Katalin beszámolója szerint a hasonló helyzetek megoldására számos variá­ció létezik, ilyen lehet például – ahol ilyen működik – a támogató szolgálat vagy a települési önkormányzat mikrobusza, de olyan is van, amikor több település fog össze, és közösen szállítják a speciális fejlesztésre szoruló gyermekeket.

Az eljárás menetéről a főosztályvezető elmondta: ha a hatóság befogadta a panaszt, és elkezdte az ügy kivizsgálását, megkísérel egyezséget létrehozni a felek között, a megállapodás azonnal jogerőre emelkedik. Egyezség híján, ha jogos a panasz, az EBH kötelezheti az eljárás alá vont felet, hogy reális határidő alatt szüntesse meg a jogsértést, például építsen rámpát, vagy szereljen be a hallássérülteket segítő indukciós hurkot a bepanaszolt épületbe. A hatóság ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhat az elmarasztalt félre, illetve a döntést közzéteheti a honlapján vagy a jogsértő honlapján. Az egyezség végrehajtása ugyanúgy kikényszeríthető, mint a jogsértést megállapító határozatoké. Ha az elmarasztalt nem tesz eleget a hatóság döntésének, akár egymillió forint végrehajtási bírsággal is sújtható.
Gregor Katalin beszámolója szerint egyre gyakoribb, hogy vidéki településeken a kormányhivatalok mellett működő egyenlő bánásmód referensektől kérnek tanácsot azok, akik úgy érzik, hogy sérült velük szemben az egyenlő bánásmód követelménye. Mások az internetről, a hatóság honlapjáról szereznek tudomást a lehetőségről.

Sok bejelentés az akadálymentesítés elmaradása miatt érkezik, arról, hogy kerekes székkel nem lehet bejutni könyvtárba, önkormányzati hivatalba, a gáz- vagy vízszolgáltatókhoz, postára, bankba, biztosítótársasághoz, gyógyszertárba.

A bepanaszoltak gyakran védekeznek azzal, hogy nincs pénzük akadálymentesítésre, ezt azonban a hatóság nem tudja elfogadni. A főosztályvezető elmondta: nemrégiben egy gyógyszertárról érkezett panasz a hatósághoz, az alkalmazott – hogy az akadályokat áthidalja – az utcán vette át a receptet a kerekes székes vásárlótól, és a gyógyszert is kivitte neki.

„Az azonban nem lehet megoldás, hogy az utcán szolgálják ki azokat, akik nem tudnak bemenni az épületbe – mondta Gregor Katalin. – Ugyanígy nem megoldás az sem, ha a postai ügyintéző szalad az utcára, hogy átadja a nyugdíjat a mozgássérült ügyfélnek.” A hatóság próbál egyezséget létrehozni, és figyelemmel lenni a bepanaszolt anyagi lehetőségeire. Az azonban indokolt, hogy legalább egy mozgó rámpát építsen a kistelepülésen működő szolgáltató – például posta – vagy ügyfélszolgálat, ha ennek hiánya miatt az ügyfél nem tudja igénybe venni a szolgáltatást.

Az EBH döntései ellen fellebbezni nincs mód, a határozat bírósági felülvizsgálatát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon lehet kérni – tette hozzá a hatóság főosztályvezetője. Az egyenlőbánásmód-referensek elérhetőségei a www.egyenlobanasmod.hu honlapon találhatók meg.