Belföld
Kétezernél is több erőszakos határsértés
Stabilitást hoztak az új, szigorú intézkedések
A jogellenes magyarországi tartózkodás megszüntetésére irányuló június eleji intézkedések stabilitást és hatékonyságot hoztak, ugyanakkor több nyomásgyakorlási kísérlet is érzékelhető egyebek mellett civilek részéről – hangoztatta tegnap Bakondi György Budapesten. Utóbbiak kapcsán annyit jegyzett meg, a performance-ok, gyalogosmenetek és éhségsztrájkok a médiát célozzák. A miniszterelnöki főtanácsadó beszélt arról is, hogy kedden este öt algériai és két marokkói férfi megszökött a kiskunhalasi őrzött befogadóállomásról, de hármukat elfogták a hatóságok, kettejük tartózkodási helyét pedig már ismerik.
Megszilárdult a határőrizet és jelentősen csökkent a befogadóállomások telítettsége a július eleji jogszabályváltozásnak köszönhetően – hangoztatta Bakondi György. A főtanácsadó a francia- és németországi eseményekre utalva példátlannak nevezte a július 14. és 26. közötti terrorcselemény-sorozatot, ami – álláspontja szerint – az európai belbiztonsági helyzet romlását jelzi. Kijelentette, a tények azt támasztják alá, hogy az ellenőrizetlen illegális migráció veszélyes, súlyos köz- és nemzetbiztonsági kockázatot rejt. Tudatta, Magyarország visszaveszi és a kiindulóországba szállítja azokat az illegális bevándorlókat, akik itt léptek be először az unióba, azokat viszont nem, akikről tudni lehet, hogy Görögországon keresztül érkeztek.
A főtanácsadó permanens növekedésről számolt be – az első negyedévben 4965, a másodikban 10 553 illegális határsértőt regisztráltak. Az idén július 26-ig 17 823 határsértés történt. A most hatályba lépett új határőrizeti rend szerint 2237 erőszakos határátlépést akadályozott meg a honvédség és a rendőrség. A kvótarendszer, a be nem fogadó országok bírságolása hazánk számára elfogadhatatlan – szögezte le Bakondi György. Hozzátette, az október 2-i népszavazás is azt célozza, hogy súlyos kérdésekben a magyarok döntsenek a sorsukról.
Két migráns felmászott a kiskunhalasi befogadóállomás egyik épületének tetejére a tábor megnyitását vagy nyitottá tételét követelve – hangzott el tegnap este az M1 Híradójában. Azzal fenyegetőztek, ha nem engednek a követelésüknek, leugranak. A Halasmedia.hu információi szerint kilencven rendőrautó érkezett az állomáshoz, továbbá a mentők és egy emelőkosaras tűzoltóautó is.