Belföld

Kásler Miklós: A kormány új egészségpolitikát alapoz meg

A kormány politikája középpontjában a család és a gyermek áll

A kormány a magyar nemzet jövőjében gondolkodik, ezért politikája középpontjában a család és a gyermek áll - mondta az emberi erőforrások minisztere a centrumkórházak tervpályázatának eredményhirdetésén pénteken Budapesten.

Kásler Miklós azt mondta, az egészségügyi rendszert a kormány éppen ezért úgy alakítja át, hogy a betegségek megelőzésén legyen a hangsúly, a cél az, hogy a betegségeket okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből.

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, a cél az, hogy a betegséget okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta az emberi erőforrások minisztere a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén pénteken.
Kásler Miklós kiemelte, az egészség helyreállítása is és épp ilyen fontos, ezért költött a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére. Hozzátette, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében pedig további 700 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának javítására. 
A miniszter kiemelte, hogy az épület,  csak a szükséges feltételt jelenti, de nem elégséges, mert a gyógyítás lényege a beteg és az orvos közötti bizalmi kapcsolat.
Úgy fogalmazott: "amikor alapkövet teszünk le, az utódokra gondolunk, mint ahogy a kormány sem egy választási ciklusra tekint, amikor a fejlesztéseket elindítja, hanem 15-30 évre ".
Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hétmilliárd forintból épülő szakrendelő mérföldkő a kórház és a lakosság életében.
Az új épületben 86 rendelőhelyiség kap majd helyet, és a kórházzal közös telephely nagy mértéken növeli a betegbiztonságot, hatékony betegútszervezést tesz lehetővé, és az egyszerűbb betegirányítással tovább rövidíti az intézményben amúgy sem túl hosszú várólistát.
D. Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere úgy fogalmazott, az új szakrendelővel évtizedes álom válik valóra, hiszen hosszú évek óta dolgoztak azon, hogy a régi, leromlott Egészségház helyett  korszerű és az itt folyó szakmai munkához méltó rendelő épüljön.
Kitért arra, hogy az önkormányzat az elmúlt években 1,5 milliárd forintot költött egészségügyi fejlesztésekre; folyamatosan újítják fel a házi orvosi rendelőket, új fogorvosi székeket szereztek be, ingyenes védőoltási programot vezettek be, van mentőállomása a kerületnek, és kiemelkedően költenek szociális- és gyógyszertámogatásra is.
A polgármester szerint az itt lakók és a kórházhoz tartozó agglomerációban élők egészségügyi ellátása nagymértékben javulni az új szakrendelő átadásával, amelyre várhatóan jövő év végén kerül sor. 

 

Ennek megfelelően - fejtette ki - elkészült az öt nemzeti egészségügyi program, az oktatás átalakításának programja, elkészült az alapellátás és a sürgősségi ellátás megreformálásának koncepciója, és elkészült az a terv, amelynek eredményeképpen két éven belül átalakul, európai színvonalon fog működni a hazai gyermek- és gyermeksürgősségi ellátás.

Az egészségügyi fejlesztések újabb állomásai, a budapesti és a központi régiós fejlesztések ezen célok elérését szolgálják, így az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében a következő években 700 milliárd forint jut az ellátás színvonalának javítására. Ennek keretében három centrumkórház jön létre, de a beruházások között kiemelkedő lesz az újonnan épülő dél-budai intézmény, amely Európában is egyedülálló lesz - mondta.

A miniszter hozzátette: az EBP keretében napirenden van az országos intézetek fejlesztése, és nincs olyan kórház vagy rendelőintézet, amely kimaradna a programból.
Kásler Miklós szerint azzal, hogy a tervpályázatok eredményhirdetése megtörtént, "kézzel fogható közelségbe kerültek az épületek", azonban a gyógyítás minőségét nem csak ezek a körülmények határozzák meg, hanem az is, hogy kik dolgoznak ott és hogyan.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében azt mondta, megalapozott szakmai döntések születtek és a költségvetési keretek is biztosítottak ahhoz, hogy a közép-magyarországi régió, azon belül is a főváros egészségügyi ellátása felzárkózzon a vidéki kórházakéhoz.

Kitért arra, hogy a jövőben felépülő dél-budai centrumkórház zöldmezős beruházásként valósul meg, és egy olyan modern intézményt szeretnének, amely kiváló minőségben nyújtja az ellátást. Hozzátette, a nyertes pályamű orvosszakmai szempontból minden igénynek megfelel, az épület megjelenése pedig látványos és formabontó.
Gulyás Gergely szerint továbbra is az a cél, hogy az új kórházban egyágyas szobák legyenek, és a nyertes pályázó úgy tervezte meg az épületet, hogy a legtöbb természetes fény jusson a belső tereibe. Ezen kívül egy háromszáz ágyas gyermekellátó részlege is lesz a kórháznak, ahol a kórtermeket úgy alakítják ki, hogy a szülők éjszakára is bent maradhassanak gyerekük mellett - ismertette. 

A dél-budai centrumkórház beruházója a legmodernebb megoldásokra törekszik, a kórház papírmentes adminisztrációval működhet majd, és egyéb intelligens megoldások segítik a betegellátást - emelte ki a miniszter.

Gulyás Gergely megjegyezte, hogy az egészségügyi ellátás színvonalában Budapest lemaradt a vidékhez képest, hiszen az előző uniós ciklusban 500 milliárd forintot költhettek a közép-magyarországi régión kívüli egészségügyi fejlesztésekre. Ezért a következő 4-5 évben Budapest és az agglomeráció felzárkóztatása a cél - tette hozzá.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a magyar honvédség megújulási folyamaton megy keresztül, aminek szerves részét képezi az egészségügyi ellátás is.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központja (Honvédkórház), az észak-pesti centrumkórház projektjében megújul, új épületekkel bővül az intézmény, és a most még széttagoltan működő kórház működése hatékonyabb lesz - mondta. 

A régi épületeket felújítják és három újat is építenek, ennek révén pedig a volt MÁV-kórház Podmaniczky úti épületéből elkerül az aktív ellátás. A Honvédkórház a telephelyek integrálásával 1500 ágyas lesz, és a teljes körű betegellátáson kívül meg fog felelni speciális feladatoknak is. Mint például annak, hogy Magyarország a NATO egészségügyi kiválósági központja és ennek bázisát a kórház adja.

Benkő Tibor kiemelte, hogy a Honvédkórház fejlesztése nem csak a budapestieknek lesz előrelépés, hanem bizonyos ellátási területeken az ide tartozó 1,5 millió Közép-Magyarországon élő embernek is. Elmondta azt is, hogy az EBP-n belül az infrastrukturális fejlesztéseken túl több mint 3,7 milliárd forint értékben szereznek be orvostechnikai eszközöket.

Az Egészséges Budapest Program centrumkórházakra kiírt tervpályázatának nyertesei: a ZDA-Zobok Építésziroda Kft. (dél-pesti), az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. (dél-budai) és a Paulinyi-Reith and Partners Zrt. (észak-pesti), második díjban Rutkai Pál András egyéni vállalkozó részesült (dél-budai centrumkórház).
Az eredményhirdetésén mások mellett jelen volt Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, Tarlós István főpolgármester, Cserháti Péter, az EBP-ért felelős miniszteri biztos és Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, miniszterelnöki megbízott is.