Belföld
Juhász perre hívta Deutschot
Már korábban is drogozással vádolta
Juhász Péter szerdán posztolta ki a Facebookra a következőket:
„Több mint egy évtizede indult a Kendermag (Kendermag Egyesület, mely kiáll különböző könnyűdrogfajták legalizálása mellett – a szerk.), azóta jönnek oda hozzám emberek különböző történetekkel, hogy kikkel, mikor, hol és hogy drogoztak. Ha annyi millióm lenne, mint ahányan Deutsch Tamást emlegették az ilyen sztorikban, akkor tényleg gondom lenne a vagyonnyilatkozatommal.” A politikus egy képet ismellékelt a poszthoz, ahol egy verejtékező Deutsch Tamás szerepel. Juhász ezt írta a képhez: „éppen így néznek ki az extasyt használók, akik nem ismerik a mértékletességet”.
Deutsch válasza nem sokat váratott magára
„Tudom, hogy szép számmal akadnak olyan online sajtómunkások, kígyóvállú, ultraliberális gyűlöletkommentelők és Juhászpéter-szekta-tagok, akiknek már az óvodai jele is a becsülhető hatóanyag-tartalmú növényi ágvégződés volt. De szépen lassan talán ők is elfogadhatnák, hogy másoknak a házikó, a pöttyös labda vagy éppen a szánkó volt az óvodai jele. Nekem a szemüveg. Sokfélék vagyunk, mondom ezt szeretettel” - írta a fideszes EP-képviselő.
Juhász viszont bekeményített
„Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted. Megvolt az a lehetőséged, hogy ne szólalj meg az ügyben, és én is tiszteletben tartottam volna azt, hogy ez a magánéleted része. Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság.
Tehát azt állítom, hogy drogoztál. Ez egy kemény kijelentés, amiért akár bíróságon is elégtételt kérhetsz. Ezt várja el tőled Orbán, és ezt várom én is, mert akkor a bíróság előtt tudom bizonyítani. Sokan jelezték közös ismerőseink közül, hogy egy politikai csetepatéba nem szállnak be, de ha bíróságra kerül az ügy, az igazmondási kötelezettségüknek eleget téve vállalják a tanúskodást.”
Juhász tehát a bíróság elé akarja vinni az ügyet, ezért a nyílt felszólítás a perelésre. Az írás szerint bizonyítéka is van.
Forrás: Facebook, mno