Belföld

Jobbik: A kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van

Volner kíváncsi a hamis eurókötegek eredetére

A Jobbik álláspontja szerint a kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van és "egyre szánalmasabban próbál kimenekülni" a botrányok következményei alól. Az MSZP azt tudakolja, mit tud Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Veress Áron pénzhamisítási ügyéről.

Volner János, az ellenzéki párt alelnöke (aki eredetileg a bankadóról tartott volna sajtótájékoztatót) csütörtökön úgy értékelt: a pénzhamisítási ügybe keveredett Veress Áron esete túltesz az MSZP-s Zuschlag János botrányain. Azt mondta: a Fidesz nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy 2012-ben kizárta soraiból az ifjúsági tagozat elnökét, mert Veress Áron még tavaly decemberben is ebben a minőségében szerepelt egy zalaegerszegi fórumon.

Szerdai hír szerint a nagyobbik kormánypárt ifjúsági tagozatának elnökénél találtak a rendőrök 30 ezer eurónyi hamis pénzt. A Fidesz reagálásában közölte: nem a párt ifjúsági tagozatának elnöke Veress Áron, őt már 2012-ben kizártak soraikból és a párt semmilyen felelősséget nem vállal Veress cselekedeteiért, s ha igazak a róla megjelent állítások, a törvény előtt kell felelnie tetteiért.A jobbikos politikus szerint Veress Áron érintettségének vizsgálatakor ki kell térnie a hatóságoknak arra, hogy milyen módon keletkezett a nála talált sok millió forintnyi euró, mióta kereskedett vele, hány embert verhetett át, s a nevén lévő Keleti Partnerség Kft.-nek lehet-e köze a botrányhoz.
Volner János meglátása szerint a Fidesz utánpótlása a jelek szerint "erősen hasonlít elődeire" és "a korrupciós vonalat szeretné továbbvinni".
A Jobbik elvárja az igazságszolgáltatástól, hogy ne tussolja el a pénzhamisítási ügyet.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón vetette fel, hogy Veress ügyében Orbán Viktor pártelnökként indít-e vizsgálatot az ügyben. Emellett azt is kérdezte, hogy milyen fideszes politikusoknak vannak még alvilági vagy más okból nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő kapcsolatai. Jutott-e a hamis pénzből a Fidesz pártkasszájába? Milyen kapcsolatai vannak a Fidesznek a moldáv vagy más alvilági körökkel? - sorolta kérdéseit Harangozó Tamás, aki azt is firtatta, melyik fideszes politikus hagyta jóvá a párt szerdai, "teljesen hazug" közleményeit; a pártelnök indít-e vizsgálatot annak kiderítésére, hogy ezek a közlemények hogyan születtek és ki engedélyezte azok kiadását.
Az ellenzéki politikus azt mondta, a kilencmillió foritnyi hamis euróval lebukott Veress Áron ügye újabb bizonyíték arra, hogy valójában, hogyan is működik a Fidesz. Szerinte súlyos bűncselekmény történt és az is nagyon súlyos dolog, hogy az elkövetéssel a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökét gyanúsítják.
Közölte: a Fidesz azt állítja, hogy semmi közük Veress Áronhoz, 2012-ben kizárták a pártból, holott a párt honlapján szerdán még az ifjúsági tagozat elnökeként szerepelt, és ebben a minőségében vett részt tavaly decemberben Zalaegerszegen egy rendezvényen Gulyás Gergellyel, a parlament fideszes alelnökével közösen.