Belföld

Jelentős összeg az autistákat és a fogyatékossággal élőket segítő szervezeteknek

Czibere Károly szerint százkilencvenmillió forint áll rendelkezésre

Az autistákat, illetve a fogyatékossággal élőket ellátó, civil fenntartású intézmények 190 millió forintra pályázhatnak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly hangsúlyozta: az előző évhez képest módosították a pályázati kiírást. Az idén kifejezetten azokra a civilek által működtetett és fenntartott kisebb szervezetekre és intézményekre összpontosítanak, amelyeknek - szemben az állami, önkormányzati és egyházi intézményekkel - nincsenek többletbevételi lehetőségeik. Ebbe a körbe tartoznak például a nyolc-tíz-tizenkét fős lakóotthonok, valamint az úgynevezett támogatott lakhatás, vagyis a két-négy-hatfős albérletek - emelte ki az államtitkár.
A százkilencven milliós keretösszeg két részre oszlik. Pályázhatnak egyrészt az autistákat gondozó lakóotthonok és napközik, másrészt a fogyatékossággal élőket ellátó szervezetek.
A pályázatokat június 12-ig várják a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján, a www.fszk.hu oldalon. A nyertesek július 1-jétől használhatják fel a pályázati forrást.
Czibere Károly beszélt arról is, hogy a 2016-os költségvetési javaslat szerint 1,2 milliárd forinttal emelnék a támogató szolgáltatásokra - a fogyatékossággal élők szállítására, otthoni gondozására - szánt összeget.
Az államtitkár hangsúlyozta, a támogató szolgáltatások azért különösen fontosak, mert segítik az úgynevezett kitagolási programot, amelynek célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek kisebb közösségekben - a szükséges szakmai segítséggel - önálló életet kezdhessenek. 
Közölte: további ötmilliárd forinttal emelnék jövőre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatását.