Belföld
Javult a kórházi ellátás, rövidültek a várólisták
Az egynapos műtétek száma hét év alatt megduplázódott, és kifejlesztették az elektronikus egészségügyi rendszert

Az elmúlt években elért eredményeket és a tisztességgel elvégzett munkát emelte ki Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség egri kongresszusának zárónapján. Úgy összegzett, teljesítették a páciensek ellátásának javításáért, a humán erőforrások megszervezéséért, az ellátórendszer finanszírozásáért, valamint a várólisták rövidítéséért tett vállalásukat. Hozzáfűzte, a várólisták hossza alapján Magyarország a második-harmadik helyen áll Európában. Az államtitkár szerint az egynapos műtétek száma hét év alatt megduplázódott, és ugyancsak sikeresen fejlesztették ki az elektronikus egészségügyi rendszer infrastruktúráját. A humánerőforrás-helyzetről szólva a legneuralgikusabbnak az orvoshiányt nevezte, de rámutatott, hogy nyolc év alatt nagyon fontos döntések születtek az előrelépésért. Ennek is köszönhetően tizenhárom százalékkal többen végeztek orvoskaron, mint az előző nyolc esztendőben, a szakorvosi képzésben pedig huszonnyolc százalékos volt a növekedés.
Ónodi-Szűcs Zoltán az egri kongresszuson előrevetítette, hogy a gyógyító-megelőző kassza sok százmilliárd forinttal nő a következő parlamenti ciklusban. Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára pedig tegnap közölte: nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a kormányváltás óta annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben. 2010 óta hatvan százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest harminc százalékkal kevesebb ápoló távozott. Míg 2010-ben nyolcszáznegyvenöt magyar orvos kérte ki első alkalommal a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, tavaly már csak háromszázharmincnégy. Az államtitkár beszélt arról is, javítja az orvosutánpótlást, hogy hat év alatt negyven százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma. Örömtelinek nevezte, hogy a kormányzati lépéseknek köszönhetően harmadik éve folyamatosan csökken az ápolók elvándorlása: 2015-ben 567, tavaly már csak 407 szakdolgozó tervezte a külföldre távozást,s ez csaknem 30 százalékos csökkenést jelent.