Belföld

Ismét posztok miatt vitáznak az MSZP-sek

Nem értik a pártban Botka László vonakodását a miniszterelnök-jelöltségtől

Egyelőre hallgat Molnár Gyula arról, elindul-e az MSZP elnöki pozíciójáért, Botka László választmányi elnök pedig zárt körben kiosztotta a nevével kampányoló Harangozó Tamás elnökjelöltet. A szocialista pártban két népszavazásra is készülnek.

MSZP
Fogadás balról. Botka László válthatja Tóbiás József elnököt (Fotó: Varga Imre)

Molnár Gyula nagy izgalomban tartja a szocialistákat, mivel kivár az elnöki posztért való indulása bejelentésével. Igaz, van még ideje, ez húsvét után történhet meg. Megtudtuk, van több „lebeszélő” és „rábeszélő” is körülötte, mégis nagy esély van arra, hogy indul. Kerestük Molnárt, de nem értük el. Ha viszont mégsem próbálkozik, Tóbiás József jelenlegi elnöknek nagy esélye van arra, hogy még két évig álljon a párt élén – Szanyi Tibort és Harangozó Tamást ugyanis nem tartják komoly ellenfélnek. Utóbbi már kampánynyitójával is „kihúzta a gyufát” Botka László választmányi elnöknél, mert úgy nyilatkozott, egyeztetetett Botkával, és Szeged polgármesterét szeretné a párt miniszterelnök-jelöltjeként látni. A tény senkit nem döbbentett meg, hiszen hónapok óta tartja magát az elképzelés, hogy Botka lenne a megfelelő jelölt, viszont ő még nincs ezen a véleményen. Szerinte ugyanis idő előtti a kérdés, ezért rendesen ki is osztotta Harangozót a múlt szombati választmányi ülésen, cáfolva párttársát.

Az Index szerint Botka úgy fogalmazott, „ingyen nem lehet senki ennyire hülye”. Harangozó a fórumon elnézést is kért ezért. „Micsoda belépő, amatőrség volt bocsánatot kérni” – kommentálta ezt lapunknak egy MSZP-s. Megtudtuk, Botka attól tart, hogy idő előtti ringbe szállása miatt a kormánypárti sajtó – ugyanúgy, mint 2012 októbere után Bajnai Gordonnal szemben – frontális támadást intéz ellene, és a választásokig hitelteleníti személyét. Botka ellenben abban is bízik –, amit az MSZP-ben többen is kétségekkel fogadnak, bár a párt tagjainak lehetővé tették az azon való indulást –, hogy a baloldalon előválasztások lesznek, ott választják ki a miniszterelnök-jelöltjüket. „Ez csak egy ürügy, hiszen egy előválasztásra – ami feltehetően csak 2017-ben lesz – már korábban be kell majd jelentkeznie, tehát nemsokára úgyis célponttá válik” – mondta egy pártbéli informátorunk.

Kunhalmi Ágnes budapesti elnök újra bejelentkezett a pozícióért, neki nem is lesz ellenfele. Nem úgy, mint Nógrád megyében, ahol Boldvai László – az elnökség új gazdasági tanácsadója – bizonyosan ellenfelet kap
vagy a salgótarjáni polgármester, Fekete Zsolt, vagy valamelyik embere személyében. Komárom-Esztergomban, Baranyában is lehet verseny az elnöki székért. „Nekünk az a lényeges kérdés a következő hónapokban, hogy összegyűjtsünk a Kész Zoltán és Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazások kiírásáért kétszázezer-kétszázezer aláírást” – mondta lapunknak egy, a jelenlegi elnökségben dolgozó MSZP-s politikus. Szerinte ugyanis a párt szervezettségét ezzel lehet igazán lemérni. A veszprémi független országgyűlési képviselő Kész az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szavaztatná az embereket, az aláírásgyűjtés májusban kezdődik. Gőgös, az MSZP elnökhelyettese pedig az állami földek eladásának megtiltását szeretné elérni kezdeményezésével – a szignókat már gyűjtik is. A két ügyről egy napon szavaztatna a párt.