Belföld

Ingyenbuli a menekülteknek

Szél Bernadett szakértője állapodott meg egy rendezvény megszervezéséről

Mint ismeretes, megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán az a szakértő, akit Szél Bernadett LMP-s társelnök jelölt a Nemzetbiztonsági Bizottságba. Újabb lapértesülések szerint az Afganisztánban született szakértő édesapja nem léphet be szülőhazája területére.

mirwais576
Forrás: Facebook

Janan Mirwais, Szél szakértője 1986-ban Kabulban, Afganisztánban született, korábban pedig a MigSzol alkalmazottja volt, emiatt állapította meg az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy a fiatalember nemzetbiztonsági kockázatot jelent, tudta meg a múlt héten a hirado.hu. Ezt követően Mirwais közleményt adott ki, amelyben azt írta, sosem volt a MigSzol munkatársa, azt azonban elismerte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vett részt, mivel az átvilágítás negatívan zárult.

Azonban a közlemény további részében nem részletezte a menekültekhez és a bevándorlókhoz fűződő kapcsolatát. A hirado.hu viszont egy korábbi, a 444.hu-n megjelent cikket idézve arról számolt be, hogy Mirwaist korábban nem engedték be a Morrison’s nevű budapesti szórakozóhelyre, s az őt ért diszkrimináció miatt Mirwais beperelte a szórakozóhelyet. Mirwais a bírósági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta a hely üzemeltetőjétől, egyszer ingyen bulizhat az őt ért sérelmek miatt. Mirwais ezt nem fogadta el, helyette azt az ajánlatot tette, „a hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd”. A Morrison’s vezetője Mirwais ajánlatát elfogadta.

A hirado.hu legfrissebb értesülései szerint Mirwais nemzetbiztonsági átvilágításának sikertelenségében nem csupán afgán származása, hanem az is közrejátszhatott, hogy valamilyen oknál fogva édesapja egyszerűen nem léphet be Afganisztán területére. Ennek miértjéről egyelőre nincsenek bővebb információk.