Belföld

Időközi önkormányzati választás több településen

Hegyháthodászon és Kislétán is voksoltak

Kercsmár Kálmán független jelöltet választották a Vas megyei Hegyháthodász község polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel a helyi választási iroda vezetője. A korábbi településvezető, Madácsi Imre (független) nyerte meg a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást Kislétán.

Baranyai Mária körjegyző elmondta: a polgármesteri tisztségre egyedül jelöltette magát a most megválasztott polgármester, aki főállásban tölti be tisztségét. Hozzáfűzte: a község 146 szavazásra jogosult lakója közül 60-an vettek részt a voksoláson, valamennyi leadott szavazat érvényes volt.

Hegyháthodászon azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a korábbi szintén független Szalai Zoltán Vince január elsején lemondott, döntését nem

Újraválasztották Kisléta polgármesterét

A korábbi településvezető, Madácsi Imre (független) nyerte meg a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást Kislétán - tájékoztatta a község aljegyzője az MTI-t. Lánczi Julianna elmondta, az 1384 választásra jogosultból 940-en adták le szavazatukat, 16 voks érvénytelen volt. A függetlenként induló Madácsi Imre 446 szavazatot szerzett, míg a szintén független Pénzes Sándor Károlyra 245, Demendi Istvánra 157, Szilágyi Imrére 62, Ignácz Jánosra 11 és Szilágyi Mihályra 2 szavazatot adtak le. A Magyar Munkáspárt jelöltjeként indult Nyeste András egy szavazatot kapott.

A voksolást azért kellett megtartani a községben, mert Madácsi Imrét, a település 2014-ben, a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott polgármesterét a bíróság méltatlannak mondta ki a posztra, így tisztsége 2016. január 11-én megszűnt.

A Nyíregyházi Törvényszék november végén tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság kimondta, méltatlanná vált a tisztségére a polgármester. A méltatlanság megállapításáért a megyei kormányhivatal fordult bírósághoz, miután Madácsi Imrét korábban egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélték jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt.