Belföld
Időközi önkormányzati választás öt településen
Polgármestert, képviselő testületi tagokat is választottak a lakosok
Az eddigi alpolgármestert választották polgármesternek Rigyácon
Kántor László (független) eddigi alpolgármestert választották meg a település új vezetőjének vasárnap a Zala megyei Rigyácon - tájékoztatta a falu jegyzője az MTI-t. Szalai-Gaál Mónika elmondta: a település 351 szavazásra jogosult polgára közül 225-ön járultak az urnákhoz, a szavazatok összeszámolása után egy érvénytelen voksot találtak.
A négy jelölt közül Kántor Lászlót 94-en támogatták, a független Keléné Molnár Melinda 85, a szintén független Poszavecz Mónika 44, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Kovács István pedig egy szavazatot gyűjtött.
Rigyácon azért kellett időközi választást kiírni, mert Homály Balázs (független), az eddigi polgármester tavaly november 27-i hatállyal lemondott, döntését azzal indokolta, hogy nem tudott együttműködni a képviselő-testülettel.
Isóczki Lajos lett Fancsal polgármestere
Isóczki Lajos (független) lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsal polgármestere - közölte Nagyné Pail Marianna körjegyző vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatása szerint Isóczki Lajos - a község korábbi vezetője - 125 voksot kapott, ellenfele a szintén független Pető Tamásné pedig 94 szavazatot.
A mintegy 350 lakosú Fancsalon a 297 választásra jogosult polgárból 223 adta le a voksát, ez a körjegyző szerint igen magas, 75 százalékos részvételi arányt jelent. A voksoláson négy érvénytelen szavazat volt. A településen képviselő-testületet is választottak, a négy képviselői helyért tíz független jelölt indult. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete tavaly novemberben feloszlatta magát.
A Nógrád megyei Karancskeszin Kurunczi István (független) polgármester halála miatt tartottak voksolást. A község vezetéséért négyen indultak, közülük hárman függetlenként, a negyedik pedig a Magyar Munkáspárt jelöltje. A választói névjegyzékben mintegy 1500-an szerepelnek.
A Pest megyei Péteriben és Tápiószentmártonban szintén a képviselő-testület önfeloszlatása miatt tartottak időközi választást. Péteriben öt polgármesterjelölt indult: négyen függetlenként, az ötödik a Magyar Munkáspárt színeiben. A hatfős képviselő-testületbe 19-en szeretnének bejutni: 16-an függetlenként, hárman pedig a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeként. A választói névjegyzékben 1805-en szerepelnek.
Tápiószentmártonban három polgármesterjelöltre lehetett szavazni: egy jelölt független, egy Fidesz-KDNP-s, a harmadik a Magyar Munkáspárt színeiben indul. A településen 25 független jelölt közül került ki a képviselő-testület nyolc tagja. A választói névjegyzékben 4200-an szerepelnek.