Belföld
Idén kevesebb illegális határátlépő próbálkozott
Ez év második félévében októberben százkilencvenegy, novemberben pedig harminckét migránst fogtak el a hatóságok
Tavaly októberig harmincháromezer-százhatvannégy illegális migrációval kapcsolatos jogellenes cselekményt regisztráltak, míg idén már alig tizenhatezer alkalommal történt hasonló az év azonos szakában. A rendőrség honlapján található statisztikák szerint a 2017 elejétől október végéig tartó időszakban éves összevetésben ötvenkét százalékkal csökkent az ilyen esetek száma.
Az illegális migrációval kapcsolatos bűncselekmények közé tartoznak a határzárral kapcsolatos jogellenes cselekmények, az embercsempészés és jogellenes belföldi tartózkodás elősegítése, egyes közokiratok hamisítása, és a tiltott határátlépés és kísérlete. Ezek közül a határzárral kapcsolatos bűncselekmények száma nullára csökkent.
Ezen kívül nagymértékben, nyolcvanhét százalékkal csökkent idén a tiltott határátlépések száma: míg tavaly több mint tizennyolcezer, ebben az évben alig kétezer-ötszáz ilyen eset történt. Az illegális migrációval kapcsolatos jogellenes cselekmények negyvenhárom százalékát Csongrád megyében, huszonkilenc százalékát pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták. Emellett tíz százalékhoz közeli értéket mértek Hajdú-Bihar és Békés megyékben.
A tiltott határátlépést és annak kísérletét elkövetők között legnagyobb számban iraki (854 eset), afgán (339 eset), román (318 eset) szír (242 eset) és pakisztáni (113 eset) állampolgárok voltak. Ez év második félévében eddig augusztusban száznyolcvankilenc, szeptemberben háromszáztizenkettő, októberben százkilencvenegy, novemberben pedig harminckét migránst fogtak el a hatóságok.
A rendvédelem tavaly csaknem harmincezer alkalommal akadályozott meg befelé irányuló tiltott határátlépési kísérleteket, ez idén már nem érte el a tízezret sem.