Horvát alapítvány oktatási célokkal
Támogatást nyújtanak nehéz sorsú diákoknak
Rendkívül sikeres volt a Homokkomáromban a múlt hét végén tartott országos horvát zarándoklat, amelyen több mint félezer hívő vett részt – mondta lapunknak telefonon Gugán Iván. Az Országos Horvát Önkormányzat (OHÖ) elnöke a szombaton tartott rendkívüli közgyűlés kapcsán elmondta, a találkozón döntöttek egy, a magyarországi horvát oktatás fejlesztéséért dolgozó alapítvány létrehozásáról. A leendő szervezet elsődleges célja a hátrányos helyzetű egyetemista és főiskolás diákok támogatása lesz. Azért, hogy az alapítvány kellő tőkéből tudjon gazdálkodni, módosították az önkormányzat költségvetését. Az elnök utalt rá, a következő közgyűlés szeptemberben lesz, s azt szeretnék, ha addigra már létrejönne az alapítvány.
Hozzátette, egyebek mellett szó esett még a Szombathely városa által az OHÖ-nek adott épületről is, amelyben egy általános iskolát alakítanak majd ki.
Az elnök ezzel kapcsolatban aláhúzta, a százmilliós nagyságrendű beruházást a magyar és a horvát kormány is támogatja, de a felújításra saját forrásokat is igénybe vesznek majd. Ha minden jól megy, a 2018–2019-es tanévet már ott kezdhetik a diákok.
Kiderült, jól halad a Horvát Ház felújítása is, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogat. Gugán Iván kérdésünkre hozzátette, az országos horvát zarándoklatot minden esztendőben más-más Mária-kegyhelyhez szervezik azért, hogy a nemzetiség tagjai megismerjék egymást, s így is erősödjenek emberi kapcsolataik.