Belföld
Hat nap alatt 250 ezer aláírás a kvóta ellen
A kormánypárt 1100 helyen gyűjti az aláírásokat
A Fidesz frakcióvezetője debreceni sajtótájékoztatóján megjegyezve, hogy példátlanul sikeres az akció elmondta: országosan több, mint 1100 helyen gyűjtik az aláírásokat és azt tapasztalják, hogy kifejezetten nagy az érdeklődés. Az emberek tenni akarnak a betelepítési kvóta ellen, mert érzik, hogy az Magyarország érdekeivel ellentétes – emelte ki.
Kósa Lajos arról is beszámolt, hogy az emberek többsége nem hisz abban, hogy az uniós országokba szétosztott menekültek ott maradnak a számukra kijelölt országban, ha adott esetben más ország volt a céljuk. Szavai szerint az is kérdéses az emberek számára, hogy a magyar választók megkérdezése nélkül, a magyar kormány és parlament akarata ellenére, hogyan dönthet valaki úgy, hogy emberek betelepítéséről döntsön Magyarországra.
„Teljesen jogosan mondják azt, hogy ez a betelepítési kvóta egy ránk kényszerített megoldás, ami elfogadhatatlan” – mutatott rá a Fidesz frakcióvezetője. Mint mondta: a magyarok többsége úgy látja, hogy a kormánynak meg kell védenie az országot, mert az intézkedés minden létező jogelvvel ellentétes, értelmetlen és nyilvánvaló, hogy nem ad megoldást a tömeges bevándorlásra.
Kósa Lajos tájékoztatása szerint az emberek azt is érzik, hogy a betelepítés megnövelheti a bűncselekmények számát és növeli a terrorveszélyt. Közölte, hogy egészen addig gyűjtik az aláírásokat, amíg meg nem akadályozzák a kötelező betelepítést.