Belföld

Harrach: a nyugati világ felelőssége az üldözött keresztényekért való fellépés

„Direkt egyházüldözést” mutat a közel-keleti helyzet

A KDNP frakcióvezetője szerint Európa és a nyugati világ felelőssége, hogy felemelje a szavát az üldözött keresztényekért, és tegyen értük valamit.

Harrach Péter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában úgy fogalmazott: "direkt egyházüldözés képét mutatja", hogy a Közel-Keleten sok ezer keresztényt irtottak ki vagy zavartak el az otthonából.

A frakcióvezető azt mondta: örül, hogy a pápa és a pátriárka találkozóján kifejezetten szóba került a téma. Korábban Európa és a nyugati világ közömbös maradt a "súlyos keresztényüldözésekkel" szemben, a két egyházfő egyeztetése azonban közelebb vihet a helyzet megoldásához - tette hozzá.

Harrach Péter szerint mind a pápa, mind a pátriárka erkölcsi erőt képvisel, amely hatással van a politikai megoldásokra, hiszen a politikusok hosszú távon nem tudnak ellenállni a társadalmi nyomásnak - mondta.

Pénteken az 1054-es nagy egyházszakadás óta először találkozott egymással a katolikus és az orosz ortodox egyház feje, Ferenc pápa és Kirill pátriárka Havannában, Kuba fővárosában.