Belföld
Gyurcsányné is Brüsszel érdekeit képviseli
A Fidesz-KDNP kormányzása óta közel 80 ezer forinttal nőtt a minimálbér
Gyurcsány öt éve alatt még 20 ezer forinttal sem emelkedett, a Fidesz-KDNP kormányzása óta közel 80 ezer forinttal nőtt a minimálbér -olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Gyurcsányné is Brüsszel érdekeit képviseli, a nemzeti hatáskörökről lemondva több hatalmat akar adni Brüsszelnek minden területen. Nem csak a migránsok betelepítésének jogát adná át Brüsszelnek, hanem azt is, hogy mennyit keressenek a magyarok -írja a Fidesz.
„Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben, nem pedig olyanokra, akik Brüsszelt Magyarországon.”
A nagyobbik kormánypárt Dobrev Klára azon nyilatkozatára reagált melyben az Eurostat friss felméréséből idézett, amelyik szerint több romániai régióban is magasabb az egy főre jutó GDP, mint a magyarországiakban. Valamint azt mondta, hogy a magyar dolgozók kevesebbet tudnak vásárolni a bérükért, mint a román munkavállalók.