Belföld

Gyurcsány Ferenc vagyonának egy részét külföldön tartja

A DK elnökének joga van külföldi számlához, de azt a vagyonbevallásban szerepeltetni kellene

Már 2016-ban is volt számlája egy osztrák elit bankban Gyurcsány Ferencnek, aki mostani vagyonbevallásában sem tett említést arról, hogy a Schoellerbank AG-nál is tart pénzt.

A Magyar Idők csütörtökön írt először arról, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a bécsi bankban tartja vagyona egy részét, amit azonban vagyonbevallásában nem tüntetett fel. A lap szerint 2016-ban Gyurcsánynak több mint 180 millió forintja volt a pénzintézetben (vagyis 30 millióval több, mint jelenleg), de a nyilvánosságot sem akkor, sem most nem tájékoztatta erről.

A lap beszámolóját követően Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy egy osztrák bankban is van számlája,s hozzátette: a vagyonnyilatkozatában feltüntetett 605 millió forint értékű értékpapír-befektetésének egy része van Ausztriában.

Gyurcsány vagyona 2017 végére meglepő módon csökkent. A 2016-os vagyonnyilatkozatában feltüntetett 641 millió árfolyamértékű értékpapírból 2017-ben 36 millió forintnyi tűnt el, annak ellenére, hogy a DK elnökének bruttó 227 958 055 forintot fizetett ki osztalék formájában az Altus Portfólió Kft., és ezt ő elvileg értékpapírba fektette.

Gyurcsány Ferenc jogi lépéseket tervez a Magyar Időkkel szemben a bécsi számlát firtató cikk miatt.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az ECHO TV Napi aktuális című műsorában azt mondta: az Országgyűlésről szóló törvény kimondja, a vagyonnyilatkozatban külön rubrikában kell feltüntetni a vagyoni vagy pénzbeli követelést, s amennyiben kiderül, hogy bűncselekmény történt, végső esetben a mandátum is megszűnhet.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Kft. igazgatója szerint senki sem kérdőjelezi meg, hogy a DK elnökének joga van osztrák bankban tartania pénzét, de felveti a kérdést: aki ismét kormányra akar kerülni Magyarországon, miért nem magyar bankban tartja a pénzét? Milyen bizalmat fektet abba az országba, ahol milliárdos lett? - kérdezte Boros Bánk Levente politológust csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Boros Bánk Levente szerint az nem egyértelmű, hogy eltitkolta-e ezt az osztrák bankszámlát a volt miniszterelnök. Úgy folytatta: két állítás áll egymással szemben, a Magyar Idők azt írta, hogy a DK elnöke eltitkolta a bankszámlát, Gyurcsány Ferenc pedig úgy reagált, hogy az benne van a vagyonnyilatkozatában szereplő 605 millió forintban, de nem tudni, ez igaz-e.

Hozzátette: korábban Gyurcsány Ferenc vádolta meg a miniszterelnököt azzal, hogy állítólag Svájcban tartja a pénzét; majd néhány hónap múlva az derül ki, hogy ő tartja külföldön vagyona egy részét.

A DK péntek délutáni közleményében azzal magyarázza a hiányos vagyonbevallást, hogy a nyilatkozatban nem szerepel olyan rovat, ahol ezeket az adatokat fel lehet tüntetni. „A szabályok világosak: azt kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban, hogy mennyi a politikus megtakarítása, hogy azt pontosan melyik bankban tartja,azt nem kell feltüntetni. Nem is lehetne, ugyanis nincs ilyen rovat a vagyonbevallási nyomtatványon” - olvasható a DK közleményében.