Belföld
Gyorsított menekültügyi eljárások
Ahol a legnagyobb a bevándorlási nyomás, ott hamarosan megkezdik a szerb–magyar határszakaszra tervezett kerítés építését

Százötvenegy igen, negyvenkettő nem ellenében, kivételes eljárásban fogadta el tegnap az Országgyűlés Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére az ideiglenes biztonsági határzárról szóló indítványt, illetve a migrációval összefüggő egyéb törvények módosítását. Döntöttek a menekültügyi eljárások lerövidítéséről is és módosították az államhatárról szóló törvényt is.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője napirend előtti felszólalásában azt mondta, a gazdasági bevándorlókat nem kell befogadni, hanem meg kell őket állítani Magyarország, így Európa határainál. Erre szerinte a biztonsági határzár a jó megoldás. Az MSZP-t bevándorláspártinak minősítette, célozva arra, hogy az ellenzéki párt megnövelné a menekültügyi intézményrendszer támogatását. Szerinte ezzel az a cél, hogy minél több bevándorlót lehessen befogadni. Hangsúlyozta, a Fidesz ezzel szemben a gazdasági bevándorlókat meg akarja állítani a határainknál. A szavaira bólogató jobbikosoknak azt mondta, miközben szavakban ellenzik a bevándorlást, nem támogatták a biztonsági határzár felállításáról szóló törvényjavaslat sürgősségi tárgyalását.
A Belügyminisztérium államtitkára, Kontrát Károly szerint az indítványaik célja, hogy minél előbb be tudják azonosítani a nemzetközi védelemre jogosultakat, minél gyorsabban ki lehessen toloncolni a gazdasági migránsokat, illetve korlátozni tudják az ismételt menedékkérők itt maradási jogát. Összevonják a kétfokozatú menekültügyi eljárásokat, ezért az egyszerűsödik, rövidebb és olcsóbb lesz. A területen maradási jogot kérelmezők a bírósági eljárás végéig menekültügyi őrizetben maradhatnak. Új elem a szabályokban, hogy a nemzetbiztonsági kockázat megléte kizárja a menekültkénti elismerést. Lehetőséget teremtenek arra is, hogy a menekültkénti elismerést kérő személyek hatósági döntés alapján a kijelölt tartózkodási helyen közfoglalkoztatottként munkát végezhessenek.
Bárándy Gergely (MSZP) úgy vélekedett, a migráció valós probléma, de a bevándorláspártiakat és az azt elutasítókat szembeállító politika az emberek egymásnak uszítását jelenti. Schiffer András (LMP) szerint ezekkel az intézkedésekkel megtagadjuk a segítséget a szétbombázott országból érkezők előtt is. A PM-es, független Szabó Tímea jogsértőnek nevezte, hogy elvehetik az ide érkezők pénzét vagy munkára köteleznék őket. A szintén független, együttes Szelényi Zsuzsa pedig úgy érvelt, a bevándorlók kilencven százaléka három héten belül továbbutazik az országból. A Jobbik képviselői támogatásukról biztosították a határzárat, viszont a múlt heti debreceni konfliktusra hivatkozva hiányolták, hogy nincs szó a befogadóállomások zárttá nyilvánításáról. Képviselőjük, Z. Kárpát Dániel szerint az elmúlt hónapokban több menekült érkezett, mint ahány magyar gyerek született.
Zárszavában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a határzár építését hamarosan megkezdik olyan területeken, ahol nagy a bevándorlási nyomás. Kifejtette, teljesítjük a dublini uniós kötelezettségünket, de azt vitatta, hogy a hozzánk érkezők nálunk léptek volna be először az unióba. Hozzátette, idén az országnak tizenötmilliárdos pluszkiadást jelent a bevándorlás.
Az Alapjogokért Központ közölte, a módosítások alkalmasak arra, hogy a vonatkozó kérelmekkel kapcsolatos eljárásokat hatékonyabbá tegyék. Az új rendelkezéseket csak a „déli határzárral” együtt érdemes értelmezni. Szerintük ez az eddigieknél nagyobb mértékben terelheti az illegális migránsokat a legális határátlépő pontokhoz.
Több mint kétezren érkeztek a hét végén
Összesen 2296 határsértőt fogtak el a rendőrök országosan péntektől vasárnapig, ez a szám az előző hétvégén meghaladta a háromezret – közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 720, szombaton 661, vasárnap 915 volt az elfogottak száma. Hét gyanúsított ellen embercsempészés, nyolc emberrel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. A legtöbb határsértőt mindhárom nap Csongrád megye déli részén fogták el – közölte a megyei főkapitányság szóvivője. Várkonyi Gergely elmondta, vasárnap 712 embert, köztük 78 gyermeket tartóztattak fel, a legnagyobb csoport – 88 szír állampolgár – hajnalban Röszke külterületén lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult. (MH)