Belföld
Gulyás Gergely: Biztosítanák a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését
vallási közösségnek lesz tekinthető az is, ha két vagy három ember együtt imádkozik
A kormánypárti politikus expozéjában kiemelte: alapelvként rögzítik, hogy minden közös vallásgyakorlás céljára alakult, és e célból működő közösség jogi személyiség nélkül is jogosult mindazon alkotmányos védelemre, amelyet az alaptörvény a vallási közösségeknek a szabad vallásgyakorlás keretében biztosít. Kitért arra, hogy vallási közösségnek lesz tekinthető az is, ha két vagy három ember együtt imádkozik.
Jelezte: hosszas előkészítő munka előzte meg a törvényjavaslatot, amely a lehető legszélesebb körben kívánja biztosítani a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését, a vallási közösségek önrendelkezési jogát és egyenjogúságát, az állam semlegességét.