Belföld

Georg Spöttle: A szülők tudatosságát is novelik a katasztrófavédelmi tervek

A szakember szerint Európában az iskolák is terrortámadás célpontjai lehetnek

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint a szülők tudatosságát is növeli az, hogy az oktatási intézményeknek kötelező katasztrófatervet készíteniük, mert így nagyobb biztonságban engedhetik el gyerekeiket iskolai programokra.

A szakember az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában elmondta, a terrorizmus Európában fontos kérdés, iskola is célpontja lehet egy támadásnak, ezért is indokolt, hogy erre az intézmények felkészüljenek. Hozzátette: Magyarország biztonságos országnak számít, és a terrorkockázat alacsony. 
Georg Spöttle hangsúlyozta, már akkor megéri ezt a tervet elkészíteni, ha egyetlen gyerek azért menekül meg, mert katasztrófahelyzetben tudja,  mit kell tennie.
Korábban a világ több pontján is voltak már oktatási intézmények terrorista akciók célpontjai - idézte fel az M1. 

2004 szeptemberében a dél-oroszországi Beszlánban csecsen fegyveresek több ezer gyereket ejtettek túszul, a mentőakcióban több mint háromszázan haltak meg. 2016-ban az Iszlám Állam egy törökországi kurd esküvőn a gyerekek közelében robbantott, Nigériában pedig a Boko Haram terrorszervezet 2014-ben közel háromszáz, többségében keresztény kislányt rabolt el Észak-Nigériában. 2016-ban a manchesteri Ariana Grande-koncerten is a fiatalok voltak az elkövető célpontjai.