Belföld

Forgalomba állt az első felújított metrószerelvény

A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen kocsik közlekednek a 3-as vonalán+GALÉRIA

Forgalomba állítják a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt hétfő kora délután Budapesten. Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindítása előtt közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indul utasokkal Kőbánya-Kispestről.

tarlósmetró576x356Fotók: Katona László/Magyar Hírlap

A szerelvények felújítására már tizenöt éve szükség lett volna

A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen felújított szerelvények közlekednek a vonalon. Két héten belül már három korszerűsített szerelvényen lehet majd utazni, és Magyarországon van már öt felújított szerelvény - tette hozzá.
A főpolgármester elmondta, hogy Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító tömegközlekedési útvonala a 3-as metróvonal, a 17 kilométeres útvonalon naponta félmillióan utaznak. 
A 3-as metróvonal építése az 1970-es években kezdődött, első szakaszát 1973-ban adták át. A fokozott napi igénybevétel és az amortizáció miatt a vonal állapota évről évre romlott. A pálya és a szerelvények felújítására már több mint tizenöt éve szükség lett volna, de - a főpolgármester szavai szerint - "2010-ig nem történt semmi".

Mint fogalmazott, "ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy a négy évtized alatt a teljes vonal elavult és az üzembiztonságot is fenyegető módon ment tönkre". Korábban nem készítették elő a már akkor is siralmas állapotban lévő vonal korszerűsítését, de "azt is elintézték", hogy jó ideig még az utódoknak se legyen lehetőségük erre. Sokáig ugyanis azért nem vághatott bele a főváros a 3-as metróvonal felújításába, mert csak 2015 nyarán vállalta át a kormány a BKV adósságállományát, amely még akkor is majdnem hatvanmilliárd forint volt - emelte ki Tarlós István, megjegyezve: a BKV és a főváros addig fedezet nélkül vállalhatott volna csak kötelezettséget, ami lehetetlen.

újmetró1