Belföld
Fidesz: Működésképtelen a XV. kerület
Szavazatokat venne a DK-s polgármester
László Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő pénteken azt mondta: Hajdu László rendre visszavonja az általa benyújtott előterjesztéseket, felfüggeszti a testületi üléseket, s lehetetlenné teszi az önkormányzat munkáját.
Felidézte, hogy a baloldali összefogás pártjainak hétfős frakciójuk van, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjában pedig tízen vannak. A Fidesz több tucat előterjesztést készített és benyújtaná azokat, ha felállnának a bizottságok, erre azonban még mindig nem került sor - tette hozzá, kifejtve: ezen testületekben képzelik a gyors és olcsó működést, miközben a polgármester négy alpolgármesterrel és "tanácsnokok hadával" dolgozna. Hat bizottság nevében és nagyjából azok hatáskörében is megállapodtak, azonban a visszavont javaslatok miatt azok ténylegesen nem jöttek létre.
László Tamás közölte: a DK-s polgármester újra próbálkozik a meghiúsult kínai konténerváros megvalósításával, amely korábban lakossági tiltakozásokat váltott ki. Hajdu László ennek érdekében politikai korrupcióhoz folyamodott és azt ajánlotta több képviselőnek, hogy bármibe kerül az igenlő szavazata, teljesíti. Ezt a Fidesz nehezményezi és szembeszáll minden ilyen törekvéssel - jelentette ki László Tamás.