Belföld

Fidesz: Kiemelt béremelési program indul a pedagógusoknak

Demonstrált a PDSZ

 A Fidesz a pedagógusok mellett áll - írta közleményében a párt országgyűlési frakciója csütörtökön, reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett budapesti tüntetésre.

"A Fidesz a pedagógusok mellett áll, ezért is döntöttünk úgy, hogy (a minden munkavállalót érintő adócsökkentéseken túl) a közszolgálati dolgozók között is kiemelt béremelési programot indítunk a pedagógusoknak. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést és kiszámítható életpályát garantál számukra" - áll a dokumentumban.
A kommüniké hangsúlyozza: az idei év a harmadik, amikor béremelésben részesülnek a pedagógusok, és a béremelés jövőre és 2017-ben is folytatódik, sőt kiterjed a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőkre és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó örökbefogadási tanácsadókra is. 
"Ahogy a családtámogatásokban, úgy az oktatásban is számunkra első a gyermek, az oktatásfejlesztésben eddig is és ezután is számítunk a magyar pedagógusokra. A közszféra dolgozói iránti szolidaritásban is osztozunk a PDSZ-szel, ezért is üdvözöljük, hogy a pedagógusok, az ápolók, az orvosok, a katonák és a rendőrök után a kormány ma is újabb béremeléseket jelentett be a szociális és rendészeti területen dolgozó adminisztratív munkavállalóknak. A Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: a gazdasági növekedéssel arányosan ezután is folytatja az adócsökkentéseket és a béremeléseket" - tudatta a Fidesz.

Pedagógusok tüntettek a fővárosban
A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának tizennyolc évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a fővárosban.

PDSZ