Belföld

Fidesz: Gyurcsányék a felsőoktatástól is mindig csak elvettek

Reagálás Arató Gergely (DK) nyilatkozatára

Gyurcsányék a felsőoktatástól is mindig csak elvettek - Reagálás Arató Gergely (DK) nyilatkozatára

A nagyobbik kormánypárt hétfőn arra reagált az MTI-nek megküldött közleményben, hogy Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője közölte, a jelenlegi kormány lépései következtében ma 100 ezerrel kevesebb fiatal tanulhat a felsőoktatásban, mint a Gyurcsány-kabinet idején - olvasható a Fidesz-frakció közleményében.

Fidesz-frakció úgy reagált, azok a Gyurcsányék beszélnek, akik a felsőoktatástól is mindig csak elvették a pénzt: a felsőoktatási dolgozóktól elvettek egy havi bért, eladósították az egyetemeket és teljesen fizetőssé akarták tenni a felsőoktatást.

Hozzátették: ma 38 százalékkal többet fordítanak a felsőoktatásra, mint a baloldal idején. 

A kormány stabilizálta az egyetemek és főiskolák működését, segíti őket a fejlesztésekben, a felsőoktatási dolgozók bére pedig 2016 és 2018 között átlagosan 27 százalékkal emelkedett - részletezték. 

A Fidesz-frakció közölte, a hallgatók létszáma mindig a demográfiai mutatókkal arányos, közülük azonban többen végeznek most, mint a Gyurcsány-kormány időszakában, amikor a hallgatóknak csak a 13 százaléka diplomázott le.

A DK közleméményében olvasható, hogy Arató Gergely azt mondta: míg a Gyurcsány-kormány időszaka alatt a teljes népesség 4,2 százaléka volt felsőoktatási hallgató, ma már ez az arány csak 2,9 százalék. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik felsőoktatási hallgató eltűnt az elmúlt tíz évben - tette hozzá.  

A DK szerint ez annak a következménye, hogy az "Orbán-rendszer" időszaka alatt nőttek a tandíjak, csökkentek az államilag finanszírozott férőhelyek, valamint "szakokat tiltanak be és egyetemeket üldöznek el".

Kijelentette: a DK szerint megbocsáthatatlan, hogy ma 100 ezerrel kevesebb fiatal tanulhat, mint a Gyurcsány-kormány idején, és az is, hogy a kormány olyan lépéseket tervez, amelyek tovább szűkítenék a felsőoktatásba való bekerülést. Ez igazi bűn egy ország ellen, ezzel lehet egy nemzetet örökre elsüllyeszteni - fogalmazott. 

Továbbá közölte: a DK szélesre tárná az egyetemek kapuit, és minél több fiatalnak tenné lehetővé, hogy felsőoktatásban tanulhasson - olvasható a DK közleményében.