Belföld

Fidesz: Csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni valakit

A Jobbik ötpárti egyeztetést kér a büntetőeljárási törvény módosításának több passzusáról

A Fidesz szerint a Jobbik szolgai módon folytatja "a Simicska-lap hazugságait", annak ellenére, hogy az Igazságügyi Minisztérium már egyértelművé tette: továbbra is csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni valakit. 

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt arra reagálva közölte, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, a Jobbik ötpárti egyeztetést kér a büntetőeljárási törvény módosításának több passzusáról, köztük a titkos információgyűjtés szabályozásáról.
A Fidesz reagálásában azt írta, a Jobbik és a többi ellenzéki párt is pontosan tudja, hogy csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni valakit, hiszen az új büntetőeljárási törvény korábban ötpárti támogatást kapott. "Ha a gazda rendel, a csicska teljesít" - minősítette a jobbikos nyilatkozatot a kormánypárt.