Belföld
Fidesz: A törvényi háttér adott a Quaestor-kártalanításhoz
„Egyedül a bankok akasztották meg a folyamatot”
A kormánypárti frakció így reagált arra, hogy az MSZP hétfőn arra kérte a Fideszt: támogassa a készfizető kezesség beemelését a Quaestor-törvénybe.
A Fidesz-frakció a közleményében úgy tájékoztatott, hogy október végéig a 31 113 Quaestor-károsultnak több mint nyolcvanhatmilliárd forint kártalanítási összeget fizettek ki.
Szerintük azonban a baloldal és a Jobbik próbálta megakadályozni a kártalanítási törvények elfogadását.
A hatmillió forint fölött befektetők kártalanítását - folytatták - „egyedül a bankok akasztották meg” azzal, hogy beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz (Ab), a testület pedig október végén vette napirendre az ügyet, de még nem hozott döntést.
A kormánypárt hangsúlyozta: a Quaestor-károsultak döntő részét már kártalanították vagy az több lépcsőben megtörténik, a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja pedig a fennmaradó kártalanítást is teljesíti majd, ha az Ab megállapítja, hogy a jogszabály nem sérti az alaptörvényt.
A szocialisták „most is csak kihasználják és megpróbálják félrevezetni a brókercsalások áldozatait”, miközben kormányzásuk idején soha senkit - így például sem a Baumag-, sem a Hajdú-Bét-ügy károsultjait - nem kártalanítottak - írta reagálásában a Fidesz-frakció.
Quaestor-károsultak egy csoportja hétfőn a Parlament előtt tüntetett. Több ellenzéki politikus is részt vett a demonstráción. Az eseményen mintegy százan vettek részt, a szervezők mécseseket osztogattak. Egy tüntető károsult szerint senki nem kapott harminc százalék feletti kártalanítást, vagyis még a hatmillió forintos értékhatár alatt sem történt teljes kártalanítás.