Belföld
Fidesz: A Jobbik szavára nem lehet adni
A negatív folyamatokra a Jobbik a bérunióval válaszolna Volner szerint
A nagyobbik kormánypárt közleményében az ellenzéki párt frakcióvezetőjének sajtótájékoztatójára reagált. Volner János kijelentette, hogy nemzeti sorskérdés a bérek felzárkóztatása. A negatív folyamatokra a Jobbik a bérunióval válaszol - mondta.
A Fidesz azt írta, az ellenzéki párt már bebizonyította, hogy teljesen komolytalan.
"Nem lehet adni a szavukra, a hatalomért és a pénzért mindenre és annak az ellenkezőjére is képesek" - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt.
Vona Gábor korábban azt mondta, hogy hazaáruló, aki nem támogatja a migránsok betelepítését elutasító alkotmánymódosítást, majd ő akadályozta azt meg, és ma már arról beszél, hogy el lehet gondolkodni a kvótán.
"A beteges hataloméhségben a Jobbik kilóra eladta magát egy milliárdosnak, nyugdíjasokat sérteget és újságírókat fenyeget, csak azért, mert azok nem Vona Gábor rajongói" - olvasható a közleményben.