Belföld
Fidesz: A Jobbik nem szavazta meg az egészségügy többlettámogatását
„A polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket”
A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón arról beszélt: a nyilvános adatok szerint 2016 első felében 419 orvos, 259 szakdolgozó, 108 fogorvos és 23 gyógyszerész kérte ki a jó hírnévhez fűződő igazolást, azaz ennyien kívántak ebben az évben külföldön munkát vállalni. Mint mondta, elsősorban a középkorú orvosok választják, hogy az unió más tagállamaiban folytatják a szakmát.
A Fidesz hangsúlyozta: a Jobbik már megint más mond és mást cselekszik, majd hozzátették: a polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, csökkenti a kórházak adósságát, 500 milliárdos fejlesztést, valamint béremeléseket indított az egészségügyben. Példaként említették, hogy a kormány egészségügyi béremelésre eddig 300 milliárd forintot fordított, és jövő év végig újabb 100 milliárd forintot költ erre a célra, az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.