Belföld
Fiatalodott a mentőkocsi-park
Megújult a mentésirányítás rendszere is
Az államtitkárság tájékoztatása szerint 2008 és 2010 között nem rendeltek új mentőautót, és érdemi előkészület sem történt a beszerzésre. A gépkocsipark elöregedett, a gépjárművek nagy része is gyakran javításra szorult életkora, illetve a futott kilométerek száma miatt. A 2010-es kormányváltás után a szaktárca ugyanazon év végén 849 millió forintos támogatást adott a mentőszolgálatnak, hogy új mentőautókat szerezhessen be. Ebből az összegből 37 eset- és rohamkocsit állítottak szolgálatba. A 2011. évi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a mentőgépkocsipark, valamint az eszközállomány további felújítására 750 millió forintos forrást biztosítottak, amelyből 574,5 millió forintot fordíthattak gépkocsik beszerzésére.
A mentőautók beszerzésén túl uniós forrásból megújul a mentésirányítás országos rendszere, 22 új mentőállomás épül, 60 régi mentőállomást korszerűsít a mentőszolgálat, amelyekből jelenleg 13 állomás felújítása befejeződött, a többi állomás felújítása pedig folyamatban van.A kormány 2012-ben újabb, 1,45 milliárd forintos forrást adott a mentőszolgálatnak, ebből az összegből 60 mentőautó megvásárlására nyílt lehetőség, ezen járművek mindegyike szolgálatba állt.
Összességében az uniós fejlesztési program megkezdéséig 120 új mentőjárműt állítottak rendszerbe, kiváltva a legelhasználtabb gépkocsikat.
Az államtitkárság kiemelte: a sürgősségi ellátás fejlesztése, a mentés, légi mentés uniós projekt keretében 178 mentőgépjármű átadása eredményesen lezárult. A 4,1 milliárd forint értékű beruházás során beszerzett új mentőkocsik is szolgálatba álltak. További 22 mentőorvosi kocsi beszerzése folyamatban van - áll a közleményben.
Újabb kormányzati forrásból az idén csaknem 500 millió forintból 21 mentőautót szereztek be, ezek a napokban szolgálatba állnak, április végéig pedig újabb 32 mentőautót vásárolnak, 770 millió forint értékben. Mindezek mellett négy új koraszülött-mentőautót is vásároltak, kiosztásuk jelenleg folyamatban van.