Belföld

Fegyelmi indulhat Szanyi Tibor ellen

Botka Lászlóban látja Molnár Gyula a baloldal miniszterelnök-jelöltjét

A tisztújítás után tett nyilatkozata miatt fegyelmi eljárás indulhat Szanyi Tibor uniós képviselő ellen az MSZP-ben – tudta meg lapunk szocialista elnökségi forrásból.

Szanyi 20160704
Nekiment az új elnöknek. A kibeszélő Szanyi Tibort kiszavazhatják a pártból (Fotó: MH)

Nekiment az új MSZP-elnöknek Szanyi Tibor egy balliberális portálnak adott pénteki nyilatkozatában, ezért fegyelmi eljárás indulhat ellene – mondták lapunknak szocialista elnökségi források. Szerintük nem túl jó kezdet, hogy az új elnök beiktatása után néhány nappal Szanyi beleszáll Molnár Gyulába. „Molnár tetszőlegesen zsarolható azzal, hogy ha kicsit is jobban kinyitod a szárnyadat, valamelyik kerületi ügyben vádat emelünk ellened” – fejtette ki véleményét az új elnökről a június 25-i elnökválasztási versenyben már az első fordulóban kieső versenytársa. Emellett Szanyi megismételte a kampányban tett kollaborálós vádját is. Azt mondta, többen trafikokat kapnak, földet vesznek, helyi szinten megtesznek személyes szívességeket, az új vezetés pedig nem olyan, amelyik ennek az állapotnak a felszámolásában volna érdekelt.

A kormánypártok szerinte az ügyészség befolyásolásán keresztül markukban tudják tartani az új MSZP-elnököt. Szanyi arra célzott, hogy – miként azt lapunk többször megírta – a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg is nyomoz a Molnár XI. kerületi polgármestersége idején csődbe vitt Újbuda Torna Club (ÚTC) ügyében, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Viszont a Kopaszi-gát ingatlanügy kapcsán a Kúria jogerősen felmentette Molnárt a hivatali visszaélés vádja alól.

A Szanyi elleni eljárás végül akár a pártból való kizárását is jelentheti. A politikust azonban – ugyanúgy, mint egykor az MDF Bokros Lajost – nem tudják visszahívni uniós parlamenti helyéről, de felkérhetik mandátuma visszaadására. Amennyiben ezt megtenné – amit kizártnak tartanak az MSZP-ben –, a 2014-es uniós MSZP-listáról kerülhetne ki valaki Szanyi utódjául. Eredetileg a politikus a baloldali magyar képviselők delegációvezetői posztját töltötte be, ám erről a Gój motorosok brüsszeli vendéglátása miatt leváltották.

Molnár Gyula, akit korábban a Gyur­­csány Ferenccel való összefogás egyik biztosítékának tartottak, nekiment a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak. Arról beszélt több helyen is, hogy erős MSZP-t akar, míg Gyurcsánynak a gyenge szocialisták állnak érdekében, és vissza akarja szerezni a hozzá szivárgott szavazókat. Újra elmondta, Botka Lászlót szeretné a miniszterelnök-jelölti poszton látni. Viszont úgy tudjuk, Botkát vérig sértette, hogy nem ő lett újra a választmány elnöke a szocialistáknál, így semmi kedve együttműködni az új elnökkel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom