Belföld
Fedőszervezet helyiségébe ült be az Együtt
Óbuda-Békásmegyer „együttes” képviselője, Mihalik Zoltán szerint Bús Balázs és az óbudai Fidesz okafogyott testületi döntésekkel, helyiségbérleti szerződések egyoldalú, visszamenőleges módosítási szándékával nyomást próbál gyakorolni az ellenzékre.
A Fidesz ezzel szemben felhívta a figyelmet, a pártok egy 2013 végéig érvényben lévő megállapodás értelmében kedvezményesen bérelhettek maguknak önkormányzati tulajdonú irodahelyiséget. Az Itt élünk Egyesület elnöke, Mihalik Zoltán arra hivatkozva kapta meg ezt a lehetőséget, hogy a szervezet színeiben lett képviselő. Mihalik vállalta, hogy a helyiséget pártpolitikai célokra nem használja.
A 2014-es országgyűlési választási kampányban viszont Szelényi Zsuzsanna (Együtt) képviselőjelölt választási irodájaként jelölte meg a bérelt helyiséget. A Fidesz szerint Mihalik egyesülete az Együtt „fedőszervezeteként” működik, tehát a törvény alapján nem is illeti meg őket a kedvezményes irodabérlés joga.