Belföld

Falus: Én leszek a következő főpolgármester

A jelölt állítja: lenne pénz programja megvalósítására

Mintegy 1200 milliárd forintba kerülne Falus Ferenc választási programjának megvalósítása. Erről a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje beszélt az MTI-nek adott interjúban, amelyben azon véleményének adott hangot, hogy ő lesz Budapest következő főpolgármestere.

Az Együtt-PM jelöltje, aki az MSZP és a DK támogatásával indul az október 12-i önkormányzati választáson, azt mondta, a program megvalósítására vannak források, csak bizonyos fejlesztések között kellene fontossági sorrendet meghatározni. A következő, ötéves ciklusban a 3-as metró rendbetételét és a P+R parkolók megépítését nevezte többek között reálisan megvalósíthatónak.

Falus-álló