Belföld
Év végén folytatódhat a vörösiszapper
Az ügyész tizenhárom vádlott terhére fellebbezett súlyosbításért, enyhítésért pedig az a tíz vádlott nyújtott be kifogást, akiknek a bűnösségét első fokon megállapították

Jogerős döntés továbbra sincs a tíz ember halálát okozó tragédia ügyében (Fotó: Hegedüs Róbert)
A következő lépcső, hogy a Győri Törvényszék írásba foglalja az ítéletét, amire alapesetben a hosszabb indoklást igénylő határozatoknál hatvan nap áll rendelkezésére, ez az időtartam egy alkalommal további hatvan nappal meghosszabbítható. A vörösiszapperhez hasonló bonyolult ügyekben a bíróság általában élni szokott ez utóbbi lehetőséggel. Jelzésértékű, hogy a „rövid”, szóbeli indoklás is több mint négy órán át tartott.
Az indoklás írásba foglalása után a bíróság az ítéletet kézbesíti az érintetteknek, és az iratokkal együtt felterjeszti a Győri Fellebbviteli Főügyészség útján a Győri Ítélőtáblára. A táblabíróság, miután tanulmányozta az iratokat, kitűzi a másodfokú eljárás első tárgyalási napját. Erre legkorábban az év végén kerülhet sor. Emlékezetes, az ügyben első alkalommal elsőfokú határozatot hozó Veszprémi Törvényszék 2016 januárjában hirdetett ítéletet, míg a másodfokú eljárás lefolytatására 2017 februárjában került sor.
A vörösiszapperben Fejes Péter ügyész tizenhárom vádlott terhére fellebbezett, ahogy fellebbezett az ítélet ellen az a tíz vádlott (és védőik) is, akiknek a bűnösségét megállapították. Nem fellebbeztek azok, akiket a bíróság ítéletében felmentett. Azok is tudomásul vették a bíróság ítéletét, akiket nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentett fel a bíróság, ami azért furcsa, mert korábban minden vádlott az ártatlanságát hangsúlyozta. A kilencedrendű vádlott, Martin R. német állampolgár nem volt jelen a tárgyaláson, az ügyészség az ő esetében felmentést indítványozott.